Bledi Stratégiai Fórum
A diplomáciai tárca vezetője számos kétoldalú tárgyalást folytatott európai kollégáival. Közülük kiemelte Aleksandar Andrija Pejovicot, Montenegró Európa-ügyi miniszterét, Karl Erjavec szlovén külügyminisztert, valamint Miro Cerar szlovén kormányfőt, akikkel egyetértettek abban, hogy a Nyugat-Balkán integrációs folyamatát fel kell gyorsítani, hiszen ez az Európai Unió számára rendkívül fontos biztonsági kérdés. „Amennyiben a nyugat-balkáni térséget gyorsabban tudjuk integrálni az EU-ba, akkor jelentős mértékben enyhíthetünk olyan történelmi konfliktusokat és feszültségeket, amelyek miatt jelenleg a Nyugat-Balkánon könnyen támadhatnak olyan helyzetek, amelyek az EU számára biztonsági kockázatot jelenthetnek” – hangsúlyozta a miniszter.
A szlovén külügyminisztérium 2006-ban szervezte meg először a Bledi Stratégiai Fórumot, amely szerinte mára a régió egyik legfontosabb diplomáciai eseményévé nőtte ki magát. Az idei, 12. konferencia megpróbált válaszokat adni a változó világ olyan kérdéseire, mint az éghajlatváltozás, a biztonsági, valamint a technikai kihívások. A rendezvénynek hetven országból közel ezer résztvevője volt. A fórumon számos magas rangú tisztségviselő is részt vett, köztük Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Angel Gurría, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára, továbbá tizenöt külügyminiszter.
(MTI)