Antiszemita és iszlamofób incidenseket látnak
„Tavaly több támadást, diszkriminációt és gyűlöletbeszédet regisztráltak muszlimok és zsidók ellen, és 542 incidenst jegyeztek fel vallási tulajdon ellen” – állapítja meg a jelentés. Az antiszemita incidensek száma nem növekedett az előző esztendőhöz képest, viszont megnőtt a muszlimok elleni támadások száma. A Magyar Iszlám Közösség tájékoztatása szerint négy fizikai és három verbális incidens, valamint „körülbelül tizenkét diszkriminációs eset” történt muszlim kendőt viselő nőkkel szemben. A külügyi jelentésben meg nem nevezett muszlim vezetők szerint az áldozatok gyakran féltek bejelenteni az eseteket a rendőrségnek.
A jelentés említést tesz arról, hogy amerikai tisztségviselők találkoztak magyar tisztségviselőkkel, kormánytagokkal, és kiállva a vallásszabadság mellett arra sürgették a magyar kormányt, hogy vizsgálja felül a 2011-ben hozott vallásügyi törvényt, amely amerikai megítélés szerint hátrányosan megkülönböztet bizonyos vallási kisebbségi csoportokat.
Az Iszlám Állammal is vannak gondjaik
A jelentés előszavában Rex Tillerson külügyminiszter leszögezte: a világban az egyik legnagyobb fenyegetést a vallásszabadságra az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelenti.