Magyar eurót akar Ujhelyi István

2017. augusztus 14. 10:51

Az euró használata lesz a határvonal „a lemaradni akaró, leszakadó tagállamok között” és a fejlett magországok között Ujhelyi István szerint.

2017. augusztus 14. 10:51

Mielőbb bevezetné a közös európai valutát az MSZP alelnöke, dr. Ujhelyi István – írja az MSZP honlapján megjelentetett közleményében. Szerinte a magyar állampolgárokat érdekli a magyar euró ügye, hiszen az életükre is közvetlenül hatást fog gyakorolni.

Az MSZP-s Európai Parlamenti képviselő úgy fogalmaz, a kétsebességes Európa közeledtével a határvonal „a lemaradni akaró, saját unortodox útjukat járni akaró leszakadó tagállamok között”, és a haladó mag-országok között a közös valuta, vagyis az euró használata lesz. 

A politikus szerint az Orbán-kormány döntött: nem kíván a magországokkal tartani, és nem küzd a közös valuta mielőbbi bevezetéséért. Ujhelyi emlékeztetett – a Fidesz 2009-es európai paralementi programjában még szükségesnek mondta az euró bevezetését, miközben mára a Fidesz vezető politikusai elutasítják azt. „Az Orbán-kormány tudatosan szabotálja az eurozónához való csatlakozás folyamatát” – tette hozzá.

Ujhelyi István úgy tartja, ha Magyarország nem ellenséget lát az EU-ban, akkor Európa haladó feléhez csatlakozhat. Szerinte a magyar euró védőernyőt jelent az ország számára, ezért elkerülhetetlen annak mielőbbi bevezetése. A szocialista képviselő hozzáteszi: online aláírásgyűjtést indított a közös valuta bevezetésének érdekében.

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2017. augusztus 16. 08:29
Ujhelyinek halványlila gőze sincs hozzá megítélni, hogy gazdaaságilag, pénzügyileg mikor éri meg nekünk belépni az euró zónába. Másrészt azt sem tudja megítélni, hogy a magországokhoz való csatlakozásnak milyen gazdasági kondíciók a feltételei. Azt sem tudja, hogy a magországokhoz való csatlakozás nem politikai hitvallás kérdése, hanem gazdasági fejlettség kérdése lesz. Észre sem veszi, hogy már most az euróövezeti országok feloszlanak magországokra és gazdaságilag kihasználtakra, ahonnan a magországok kiviszik az eurót. Röviden: Ujhelyi a jogász ne nyilvánítson makrogazdasági témákban véleményt, mert nem ért hozzá. A tájékozatlan, buta vezetők ártanak most legtöbbet az MSZP-nek. Ujhelyi bízza a közgazdászokra az euró bevezetésének kőkemény gazdasági taglalását, (ha van még jó közgazdász az MSZP-ben)ő pedig hallgasson ez ügyben.
Jason Bourne
2017. augusztus 15. 08:17
Ez az Ujhelyi doktor egy világhírű közgazdász és pénzügyi zseni, nem? Ezért adni kell a pénzügyi, gazdasági területen tett kinyilatkoztatásaira. Ja nem, most olvasom az önéletrajzát, jogász doktor, egy percet se dolgozott gazdasági vonalon, tehát hülye hozzá, mint a segg. "Osztja az észt, pedig neki se sok van"- ahogy mondani szokták.
siculus
2017. augusztus 14. 21:58
Az euróövezeti csatlakozás feltételei: konvergenciakritériumok 4 gazdasági konvergenciakritérium létezik: 1. Árstabilitás Az inflációs ráta legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a 3 legjobb teljesítményt nyújtó tagállam inflációs rátáját.   2. Rendezett és fenntartható államháztartás   A költségvetési hiány legfeljebb a GDP 3%-át teheti ki. Az államadósság pedig nem haladhatja meg a GDP 60%-át. 3. Árfolyam-stabilitás    A csatlakozni kívánó tagállamnak legalább 2 éven keresztül részt kell vennie az árfolyam-mechanizmusban (ERM II) anélkül, hogy pénzneme erőteljesen eltérne az ERM II-ben alkalmazott középárfolyamtól, vagy pénznemének az euróval szembeni középárfolyamát ugyanebben az időszakban lejjebb szállította volna. 4. Hosszú lejáratú kamatlábak    A hosszú lejáratú kamatláb legfeljebb 2 százalékponttal haladhatja meg az árstabilitás szempontjából 3 legjobb teljesítményt nyújtó tagállam kamatlábát. Kérdés: A fenti kritériumok közül melyik teljesült a szocik kormányzása alatt?
hátakkor
2017. augusztus 14. 21:42
"Az euró használata lesz a határvonal „a lemaradni akaró, leszakadó tagállamok között”" Erről például az olaszok tudnának mesélni. lehet szerencsétlen egybeesés, de pont az evróig megszokták, hogy laza az élet, de prosperálnak. Pont az Evró óta egy helyben állnak. Az sem baj, csak qrvára eladósodtak. Amúgy ki ez a fasz, ez az Újhülye? Irigylem a problémáit. Nem tud Szögedében Evróval fizetni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!