„Hipszter hazafiként” mutatták be a Momentumot

2017. augusztus 07. 16:11

A Momentumról írt a Politico, amiben „hazafias hipsztereknek” nevezte őket. Cikkükben a párt 28 éves vezetőjét, Fekete-Győr Andrást is megszólaltatták. A sport, a párt hosszú távú céljai és a külföldön élő magyarok mellett az Orbán Viktor és Fekete-Győr András közötti hasonlóságokra is kitértek – igaz, a különbségeket se hagyták szó nélkül.

2017. augusztus 07. 16:11

Terjedelmes cikket jelentetett meg a Politico a Momementumról hétfőn. A cikk elején vázolják a magyar politika helyzetét, röviden azt, hogy biztos pártválasztók körében a Fidesz 50% körül, a Momentum valahol 2% környékén mozog. Mégis egyedül a Momentum vélt egy gyengeséget felfedezni a jelenlegi magyar vezetésben, ez pedig a sportimádat – teszik hozzá. „Magyarország többet költ a profi sportágakra, mint a felsőoktatásra” – nyilatkozta Fekete-Győr András a párt elnöke a lapnak.

A Momentum eddigi legfontosabb politikai húzásának egyértelműen az 266 ezer aláírás összegyűjtésével járó olimpia-ellenes kampány nevezik, amire a lap szerint Orbán Viktor még mindig úgy reagál, mintha az meg sem történt volna. A cikk idézi Orbán egy júliusi nyilatkozatát is, miszerint: „Nincs olyan nagy világesemény, aminek Budapest ne tudna otthont adni.” Majd hozzáteszik, hogy a dicsekvő kijelentést azért a vizes vb megrendezése némiképp igazolja. 

Az 1100 fős párt hosszú távra tervez – idézik Fekete-Győrt. A fiatal politikus elmondta, hisznek abban, hogy a külföldön élő magyarok visszaköltöznének az országba, ha az képes számukra megfelelő körülményeket biztosítani. Ezzel kapcsolatban a pártelnök megfogalmazta azt is, hogy a Momentum célja nem más, mint felépíteni egy vállalkozó, kohéziós és modern nemzetet a 21. századi Európában. Szó esik a külföldön élő magyarok politikai aktivitásáról is, amit a következő szám tökéletesen fémjelez: a 2014-es választásokon, a Nagy-Britanniában élő 200 ezer magyarból, mindössze ötezer regisztrálta a választásokon való részvételét. 

A lap is felfedezi a nálunk már sokszor ismételt hasonlóságokat melyek Orbán Viktor és Fekete-Győr András között felfedezhetőek. Mindkettejüket éles eszűnek, többnyelvűnek és fotogénnek nevezik. Ügyvédek, akik hamar átnyargaltak a politikára. Viszont egy komoly különbséget is felfedezni vélnek és ez nem más, mint 48% támogatottság.

Összesen 182 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Egri Marika
2017. augusztus 10. 11:05
Kétségbe ejtő a külföldi sajtó rövid látása. Ez olyan mint Róna Péter kolegáinak Orbán kritikája. Mindig nevetségesnek találom , hogy olyan emberek kiabálnak külföldön akik soha nem voltak Magyarországon. Ők csak tudják onnan 1000 km-ről, hogy milyen elviselhetetlen Orbán diktatúrája. Többnyire ellenséges cikkekből tájékozódnak, vagy ballibsi feljelentgető politikusoktól. Valamelyik külföldi újságíró egyszer megírta, hogy amikor egy nem Orbán kritikát akart írni, akkor nem hozták le, sőt meg is fenyegették, hogy nem a libsik szája íze szerint ír akkor ki lesz rúgva. Azok az okos emberek akik kritizálják az orbáni politikát tényleg tudják mi a valós helyzet Magyarországon.? A Politico is valami nagyot dobott ez sem igazán komoly újság, ha pont a álomgyilkosokat találta meg."2 %-os " párt komoly erő igazán érdemes vele foglalkozni. Aki a vidékieket lenézi körülbelül 8 millióan laknak vidéken az nem számol igazán politikával, csak feltűnősködéssel.
kispufi
2017. augusztus 09. 20:27
ja, és hol találták meg végül ennek a hazafinak a hazáját?
kispufi
2017. augusztus 09. 20:26
hú de fújják a lufit. milyen érdekes, hogy odakinn ismertebbek. mik vannak, mi?
Morgen
2017. augusztus 08. 07:31
Nyüzsgő, semmittevő here tetvek ezek, nem hazafiak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!