Az Index úgy fogalmaz, a jelentős költségvetési keret és a megbízott cég neve alapján nem várná az ember, hogy a műsor megbízottja csupán 10 nappal a megnyitó előtt keresse meg először az úszólegendákat. A sportolók ennek ellenére elfogadták a felkérést. Hat nappal a megnyitó előtt kaptak írásos tájékoztatást a feladataikról, a főpróba időpontjáról és a megnyitó napjával kapcsolatos tudnivalókról.
Az éjjeli próba során a rendező azonban úgy döntött, nem lesz szükség az úszósport legendáira. Ennek okául az szolgál, hogy a főpróba előtt már nem volt módjuk rendesen lepróbálni a dolgot. Jelen állás szerint a műsorban a magyar úszósport ikonikus alakjai közül csak Egerszegi Krisztina fog szerepelni a műsorban, a szervezők visszautasítása miatt azonban a többieket az Index értesülése szerint sikerült vérig sérteni: a történtek után van olyan sportoló, aki azt mondta, „ha letérdelnek”, akkor sem fog megjelenni a megnyitón.