Deutsch: Minden településen legyen ingyenes mobilinternet!

2017. július 24. 09:12

Deutsch Tamás úgy véli, Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha a digitalizáció nyertesévé válik. A miniszterelnöki biztos szerint mindenki számára olcsó internet-szolgáltatást kell biztosítani.

2017. július 24. 09:12

Magyarország csak úgy lehet sikeres, ha a digitalizáció nyerteseivé válunk – emelte ki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy ehhez megfelelő infrastruktúra kell és megfelelő ár.

A miniszterelnöki biztos elmondta, hogy ennek érdekében alkották meg a Digitális Jólét Program 2.0-át, amiben több mint húsz fejlesztési irányt jelöltek meg.

Deutsch Tamás az M1 műsorában kifejtette: a program többek között infrastruktúra-fejlesztést is tartalmaz, mint például a vezetékes internethez, valamint az 5G mobilinternethez való hozzáférés fejlesztését. Céljuk továbbá, hogy minden településen legalább két helyen – egy közintézményben és közterületen – legyen ingyenes mobilinternet hozzáférés.

Kiemelte: a program bővítésének célja, hogy mindenki számára elérhető legyen az olcsó, megfizethető, jó minőségű internet-szolgáltatás. Ennek részeként két lépésben, először 18, majd 5 százalékra csökken az internet áfája.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2017. július 24. 15:46
Az ország villamosítása = szocializmus!
medu
2017. július 24. 14:02
A múlt hét egyik fő híre arról szólt, hogy az állam és mint kiderült, a hazai nagy IT vállalkozások egy részének hozzáállása mennyire alkalmatlan arra, hogy az országot a digitalizáció nyertesévé tegyék. Ahogy elképzelem, valaki összefoglalta a Vikinek a balhé lényegét, ő megértett belőle annyit, hogy "valami az internetben", beindult a pavlovi reflex, hogy ja, hát az a Tomi témája. S lám, itt a hétfő, és Tomi rögtön elő is került, hogy elmondja, ebben a témában is mennyire urai a helyzetnek, ő, és a szobatársak, mennyire példaértékűek vagyunk a világ számára, és hogy minden ellentétes híresztelés csak fake news. Valahol vicces...
Arslan
2017. július 24. 11:31
Mindez szép és jó, de nem ettől leszünk a digitalizáció nyertesei, hanem: - Minden közoktatási intézményben naprakész friss infrastruktúra, tananyag és oktató. - Felsőoktatásban szintén. Naprakész tudás, akár leszerződni a nagy gyártókkal, nekik is az az érdekük, hogy az ő rendszereikre képezzék inkább a diákokat a konkurenciával szemben. Máris lehetne szponzorokat találni... - Programozás alapjait oktatni kell. Nem azért mert mindenkiből programozó lesz, hanem hogy megértse, hogy ez nem varázslat. És szomorú, amikor úgy jön ki a gimnáziumból egy diák, hogy szöveget szerkeszteni sem tud és az excel-t sem ismeri, merthogy ő nem ilyen informatikus beállítottságú... csakhogy ez nem is az. Végre fel kéne fogni, hogy a számítógép már régen nem egyszerű hobbi amit kockás flanelinges informatikusoknak kell csak ismerniük, hanem mindennapi munkaeszköz. - Nem kell, hogy mindenki programozó legyen, de a számukat növelni kéne, mert hiány van belőlük, itthon és az egész EU-ban (világon) is. Ergó itthoni cégek simán tudnak "bérprogramozni" nyugatra másoknak és ebben a szakmában ugyanannyiért mint nyugaton és mégis helyben. Vagyis itthon marad a munkaerő, itthon fizet több adót... és így tovább. - Szakítani kell azzal a maradi hozzáállással, hogy csak a kézzelfogható termék gyártása a munka meg a hasznos. NEM. Le lehet gyártani évente 3000 traktort és eladni 30 000 egységnyi pénzért. Vagy lehet írni egy darab programot 3 hónap alatt ami a világban gyártott 3 000 000 traktorhoz kell és eladni 300 000 egységnyi pénzért (majd utána a frissebb verziókat persze). 12 hónap 30 000 vs. 3 hónap 300 000 -> évi 1 200 000 Ezzel lehet nagyon rövid idő alatt nagyon megdobni a termelékenységet, hogy ne mindig 30-40 év múlva érjük csak el a nyugati életszínvonalat. (és persze, hogy ne nyöghesse be a német cégvezér, hogy azért nem fizet az itteni gyárában ugyanannyit, mint a németben mert alacsonyabb a termelékenység, ami persze butaság, hiszen az itteni gyára sem kevésbé termelékeny) Lehet persze széllel szemben hugyozni, hogy mi csakazértis jobban fogunk élni a 3000 traktorból, mert az legalább tényleges érték...vagy lehet alkalmazkodni a világhoz és a "haszontalan" munkákkal fölzárkózni az élbolyba...
sunsaci
2017. július 24. 11:23
Az összes balatoni strandon, kistelepüléseken is kötelezővé tenném!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!