A XV. kerületben szúrhat ki az MSZP-vel Gyurcsány

2017. július 04. 10:11

A XV. kerületben indulhat a jövő évi választásokon Gyurcsány Ferenc. Ezzel alaposan borsot törhetne a körzetben hagyományosan erős szocialisták orra alá.

2017. július 04. 10:11

A múlt héten merült fel, hogy a szocialisták kizárhatják a pártból XV. kerületi önkormányzati képviselőjüket, Móricz Esztert. A Magyar Idők azonban úgy tudja, a képviselő kizárása leginkább Gyurcsány Ferencnek és a DK-nak kedvezhet.

Ugyanis 2018-ban Gyurcsány az erős szocialista bázissal rendelkező fővárosi 12-es választókerületben indulhatna, alaposan megnehezítve az MSZP dolgát. Móricz Eszter is ebben a körzetben indult 2014-ben, amikor csupán fél százalékkal maradt el a kormánypártok jelöltjétől.  A XV. kerületben a DK-s Varju László polgármesterré választásával azonban Móricz is bekerült a képviselőtestületbe.

Móricz Eszternek egyébként nem először gyűlik meg a baja az MSZP vezetésével. A tavalyi kvótanépszavazáson úgy nyilatkozott, keresztény magyar nőként a betelepítés ellen fog szavazni, most pedig a DK-s polgármester elleni fegyelmi indítványt támogatta – emiatt követeli a Gyurcsány-párt a politikus kizárását a szocialistáktól.

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik