A Jobbik kongresszusa szombaton a párt miniszterelnök-jelöltjévé választotta Vona Gábort. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője, parlamenti képviselője a rendezvényt követően tartott sajtótájékoztatón elmondta, Vona Gábor pártelnököt 97 százalékos szavazati aránnyal, 296 szavazattal titkos voksoláson választották meg; összesen 306 leadott szavazat volt, ebből kettő érvénytelen.
A küldöttek 98 százalékos támogatottsági aránnyal újra választmányi elnökké választották Szabó Gábor pártigazgatót – közölte Mirkóczki Ádám. A küldöttek közel 100 százalékának szavazataival ismételten Zakó László, Gyüre Csaba és Murányi Levente lettek a Jobbik felügyelőbizottságának tagjai. A Jobbik szóvivője hangsúlyozta továbbá, a Jobbik 16. kongresszusának küldöttei elfogadtak egy olyan elvi nyilatkozatot is, amely az esszenciáját jelenti a párt jelenlegi és jövőben politikájának.