Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
A Pannon Lapok Társaság beolvadhat a Mediaworksbe, eközben hazugságvizsgálóval is nyomoznak a meghekkelt Orbán-interjú ügyében.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségének számító, és a Népszabadságot ősszel bezáró Medaworks tavaly vásárolta meg a Pannon Lapok Társaságát. A két cég eddig jogilag különálóan működött, de a 24.hu értesülései szerint ez a közeljövőben megváltozhat. Kázmér Judit, a PLT ügyvezetője ugyanis azt tudatta a PLT dolgozóival, hogy az elképzeléssek szerint valamikor az ősszel a PLT beolvadhat a Mediaworksbe. Az összeolvadással pedig kidobhatják a most használt, HUP nevű integrált rendszert. A rendszerben ugyanis lehetnek biztonsági rések és nem nyújt védelmet az ellen sem, hogy belenyúljanak az anyagokba, mint ahogy ezt mutatta az Orbán Viktorral készített interjú meghekkelése is.
Mindeközben a tavaly karácsonyi meghekkelt miniszterelnöki interjú ügyében indult nyomozás gyanúsítottjai ellen a rendőrség hazugságvizsgálót is bevetett. A 24.hu egy korábbi cikkéhez adott válaszában a rendőrség azt közölte, május 15-én gyanúsítottként hallgattak kis egy embert „információs rendszerben lévő adat jogosulatlan megváltoztatásával elkövetett információs rendszer vagy adat megsértése” bűntett megalapozott gyanúja miatt.
A karácsonyi interjúhekkelés miatt öt munkatársától vált meg a PLT, de nem közülük került ki a rendőrség által meggyanúsított személy. A PLT vezetője és a Mediaworks egyelőre nem reagál a megkeresésekre.
*
Az Orbán-interjú miatt kirúgott újságírókkal készített korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatják.