Közölte, hogy a hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök az idén is megtartja szombat délelőtti előadását. Pénteken a kárpát-medencei magyar politikai pártok elnökei találkoznak egymással. Sándor Krisztina elmondta, számos magyar kormányzati politikus részt vesz meghívott előadóként, hiszen olyan vitákat akarnak generálni, amelyek nemcsak az erdélyi magyarokat, hanem valamennyi kárpát-medencei magyar közösséget érintenek.
A szabadegyetem szervezői az idén is arra törekedtek, hogy helyet adjanak a román-magyar párbeszédnek, de ezt nehezíti egyrészt a Grindeanu-kormány megbuktatása, másrészt az, hogy a román politikusok ódzkodnak a Tusványoson terítékre kerülő kisebbségvédelmi témáktól – mondta Sándor Krisztina. Hozzátette: az idén is inkább román értelmiségiek vesznek részt, akik egyebek mellett Trianon közelgő századik évfordulójáról fognak beszélni. A tusnádfürdői tábor idején számos szabadidős program lesz, esténként pedig koncertekkel várják a vendégeket.
(MTI)