Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Azzal, hogy Havas Szófia az 56-os cselekményeket ellenforradalomnak minősítette, nem követte el a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadását – határozott az ügyészség. Ezzel pedig megszüntette a Szávay István, Pálfalvi Milán, valamint Paulina László feljelentésére indított nyomozást.
Szávay István jobbikos parlamenti képviselő tette közzé Facebook-oldalán az Ügyészség határozatát, amelyben a szervezet a Havas Szófia ellen tett feljelentésről döntött. A határozat értelmében a nyomozást megszünteti az Ügyészség, ugyanis értelmezésre szerint Havas azzal, hogy az 56-os cselekményeket ellenforradalomnak minősítette, nem követett el bűncselekményt – szemben a feljelentést benyújtó Szávay István, Pálfalvi Milán valamint Paulina László érvelésével.
Az indokolásban többek között a következő áll: „A tényállásszerűséghez ugyanis nem elegendő általánosságban a hatalom erőszakos úton történő megszerzésével kapcsolatos kommunista bűnöket tagadni.” A határozat teljes szövegét alább, Szávay István posztjában olvashatják.
