Az ESET és a szintén IT-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. közös közleményében egyéb megelőző lehetőségként említi, hogy a felhasználók ne nyissák meg az ismeretlen feladótól érkezett e-mailekben a mellékletet, főleg, ha ez tömörített állomány. Ha valaki mégis megnyitja, akkor ellenőrizze, hogy valóban valós tartalom érkezett, ami történhet akár a feladó ellenőrzésével is – hangsúlyozták.
Korábban írtuk
Megtámadták 74 ország kórházainak informatikai rendszerét egy ransomware vírussal, emiatt műtéteket kellett elhalasztani és a betegfogadás is sok helyen szünetelt például Angliában és Skóciában. A támadók 300 dollárnak megfelelő összeget követeltek a fertőzött számítógépeken, a vírus eltávolításáért cserébe.
Az NHS Digital pénteki tájékoztatása szerint úgynevezett ransomware támadás történhetett, vagyis a brit egészségügyi szolgálat informatikai rendszereiben egy olyan számítógépes vírus terjedhetett szét, amelynek készítői pénzt próbálnak kizsarolni a felhasználóktól a rosszindulatú program által zárolt adatok hozzáférhetővé tételéért (ransom angolul váltságdíjat jelent).
Egyes brit kórházak jelzései szerint az érintett számítógépeken megjelenő üzenetek 300 dollárnak megfelelő összeget követelnek a bitcoin nevű virtuális valutában. Az NHS Digital közölte, hogy eddigi vizsgálatai alapján a Wanna Decryptor nevű számítógépes vírusvariánsról lehet szó.