Palkovics László elmondta, a harmadik kérdés az autóbuszok üzemeltetési körülményeivel, a sofőrök pihenőidejével kapcsolatos. Ez úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy a külföldi többnapos, több országon áthaladó iskolai kirándulások esetében éjszaka 11 óra és hajnali 4 óra között autóbusszal ne lehessen diákokat szállítani?” Az államtitkár kiemelte, jelenleg is folyik a vonatkozó jogszabályok áttekintése, a társadalmi konzultáció eredményét pedig természetesen figyelembe fogják venni a jogszabályok végleges kialakításakor.
Palkovics László kérdésre válaszolva elmondta, nem az iskolai buszos utazások korlátozása a cél, a kérdések egyértelműen a többnapos, több országon áthaladó kirándulásokra vonatkoznak. Megjegyezte, az iskolák által szervezett sítáborok nem szükségszerűen vannak benne az iskola programjában, de arra fokozottan szeretnének hangsúlyt fektetni, hogy – a várhatóan magasabb költség miatt – ezekre a kirándulásokra több forrás álljon rendelkezésre.
Két hétig lehet kitölteni az ívet
Palkovics László közölte, minden olyan jogszabályt át fognak tekinteni, amely a gyermekek autóbuszos szállítására vonatkozik, és az is elképzelhető, hogy külön jogszabályt alkotnak azokra az esetekre, amelyekben – függetlenül a kirándulás jellegétől – gyermekek szállításáról van szó. Ez akár a KRESZ módosítását is magával vonhatja – tette hozzá az államtitkár.
A kérdőív két hétig érhető el a https://konzultacio.kormany.hu oldalon. A társadalmi konzultációról a januári veronai buszbaleset után döntöttek, amelyben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak.