TAO-s sportág lehet a röplabda is

2017. február 10. 09:35

A sportért felelős államtitkártól kapott ígéret szerint a röplabda 2017 második félévében, de legkésőbb az év utolsó negyedévében csatlakozhat, 2018-tól pedig már teljes értékű tagja lehet a TAO-s családnak, amelynek jelenleg öt sportág a tagja.

2017. február 10. 09:35

A röplabda is bekerülhet a társaságiadó-kedvezményezett (TAO) sportágak közé. Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) főtitkára az M4 Sport pénteki Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy a Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól kapott ígéret szerint a röplabda 2017 második félévében, de legkésőbb az év utolsó negyedévében csatlakozhat, 2018-tól pedig már teljes értékű tagja lehet a TAO-s családnak, amelynek jelenleg öt sportág – a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong – a tagja.

A főtitkár kitért arra is: a sportág az előrelépését annak köszönheti, hogy bekerült az államilag támogatott utánpótlás-nevelő Héraklész-programba, majd 2013-tól a 16 kiemelt sportág közé. „Így olyan forrásokhoz jutottunk, amelyeket a sportág önmaga képtelen lett volna kitermelni” – jelentette ki Ludvig Zsolt. Hozzátette: azért szeretnének kinevezni a férfiaknál és a nőknél is külföldi kapitányt az olasz Alberto Salomoni és az argentin Juan Manuel Barrial személyében, mert ők másként látják a röplabdát, mint a hazai szakemberek, másrészt egyfajta „tudástranszfert” is szeretnének megvalósítani. A főtitkár szerint a férfiválogatott előrelépését nehezíti, hogy náluk erősebb az európai mezőny, mint a hölgyeknél.

Ludvig Zsolt végül beszámolt arról is, hogy megállapodtak a Magyar Diáksport Szövetséggel, s ennek alapján a kerettantervben a röplabda is egyike lehet azoknak az alternatív sportágaknak, amelyeket a diákok a délutáni testnevelésórákon választhatnak, így több fiatal ismerkedhet meg a sportág alapjaival. (MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!