Orbán: Nemzeti ügyből pártügy lett az olimpia

2017. február 20. 15:20

A miniszterelnök szerint az olimpia nemzeti ügy volt, amelyből pártügy lett, és most az a kérdés, hogy tudnak-e belőle újra nemzeti ügyet csinálni. Ha nem, akkor szerinte pártügyként nem lehet azt diadalra vinni.

2017. február 20. 15:20

Szeretnék nemzeti ügyet csinálni az olimpiából, de ha ez nem sikerül, akkor be kell látnunk, hogy pártügyként nem lehet diadalra vinni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn újságíróknak. A kormányfő közölte, hogy szerdán a kormány és a Fővárosi Közgyűlés is meg fogja vitatni a kialakult helyzetet. „A helyzet az, hogy volt egy nemzeti ügyünk, amiből pártügy lett, most az a kérdés, hogy ebből lehet-e újra nemzeti ügyet csinálni” – összegzett.

Arra a kérdésre, hogy megállapodott-e Tarlós István főpolgármesterrel arról, hogy 2019 után is folytathatja munkáját, ha visszavonja az olimpiai pályázatot, azt felelte: a Fideszben nem szoktak pozíciót osztani, csak munkát. A kormányfő közölte: tartja magát ahhoz, hogy a parlamenti választások megtörténtéig semmilyen pozícióról nem tárgyal.

Faggatták a hétfőn bejelentett nemzeti konzultációról is. Orbán Viktor kifejtette, hogy a nemzeti konzultációval megerősített ügyek mindig sikeresek voltak. A kormány sem esélytelen, de egészen más a súlya, ha az egész ország képviseletében tud fellépni – mondta.

(MTI)

Összesen 181 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lhotx
2017. február 22. 16:05
Azért, mert valami "pártigyekezet"-et tükröz, még nem kellene belenyugodnunk, hogy automatikusan az ország (és népének) érdekei ellen törekszik. Ez NEM magától értetődő -- vagy nem kéne az legyen! Amennyit én a pártokról tudok, különböző irányokat kellene képviselniük egy ország, egy nemzet, esetleg egy birodalom közéletében -- (19. sz. végi baloldali anyagok közt találtam ilyen definícióra) -- ám ezek szerint a hazai ellenzéki oldalon a magukat pártnak nevező alakulatok többsége nem teljesíti e legelemibb kritériumot sem.
gudmen
2017. február 20. 23:08
http://hircsarda.hu/wp-content/uploads/2017/02/magyarorszag_erosodik_hangoskonyv.mp3
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2017. február 20. 21:04
De, alapból minden fizess pártügyből először nemzeti ügyet csinálnak. Már aki beszopja.
Zsusztina
2017. február 20. 20:40
Ezek szerint Orbán még lát esélyt az olimpiai pályázat folytatására, csak ki kéne hozni az ügyet a politika takarásából.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!