A miniszter a Kossuth Rádió Európai idő című műsorának adott, vasárnap reggel sugárzott interjúban kifejtette: a 430-450 milliárd forintos metróberuházásból eddig 380 milliárd forintot fizettek ki, a projekt lezárása most is folyik, mivel a magyar támogatás minden évben szerepel a költségvetésben. Az idén még 20 milliárd forintot kellene folyósítani a központi büdzséből Budapestnek, ám ennek a kifizetését felfüggesztik. Amíg ugyanis nincs pont az OLAF-vizsgálat végén, és amíg nem tisztázódik a felelősség, addig az államháztartási törvény szerint Magyarország az adófizetők pénzét nem adhatja oda, miután az ügyben szerinte bűncselekmények sokasága valószínűsíthető – magyarázta.
Emlékeztetett, hogy a Miniszterelnökség szabálytalansági eljárást indított, amelynek célja, hogy megállapítsák, a magyar állam által biztosított támogatásnál voltak-e csalások. Vélelmezhetően voltak, hiszen az OLAF-jelentésből látszik: nemcsak az EU-s pénzeknél történt csalás, hanem a magyar államkasszából közvetlenül folyósított forrásoknál is – mondta Lázár János, hozzátéve: a szabálytalanság megállapítása esetén a pénzt vissza kell kérnie a kormánynak Budapesttől.
Meglopták Brüsszelt és a költségvetést
A tárcavezető szerint leegyszerűsítve az történt, hogy külföldi nagyvállalatok - például a Siemens és az Alstom – „a Fővárosi Önkormányzat vezetésével és a különböző műszaki ellenőrökkel, tervezőkkel összefogtak, és meglopták Brüsszelt és a magyar költségvetést”.
A „lopás metodikája” sok esetben az volt, hogy a műszaki ellenőr vagy a tervező a megbízó helyett a kivitelező érdekeit szolgálta, „a megbízó pedig nagyvonalúan aláírta a felturbózott összegeket” – mondta.