Hűtlen kezelés miatt nyomoz a TEK főigazgatójának feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészség – közölte Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére. A szóvivő tájékoztatása szerint Hajdu János, a Terrorelhárítási Központi főigazgatója által tett feljelentés alapján a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya tavaly június 17-én rendelt el nyomozást hűtlen kezelés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen. Közölte azt is, hogy arról, hogy mit tartalmaz a feljelentés, illetve hogy pontosan milyen cselekmény miatt nyomoz az ügyészség, az eljárás érdekeire figyelemmel jelenleg nem adhat tájékoztatást.
Azt azonban tudatta, hogy a nyomozás jelenleg is folyamatban van, annak határideje február 17-e, amely szükség esetén meghosszabbítható. Az ügyben gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor.