Érzik a vesztüket Brüsszelben: már az első lépés után mindent elvesztett Von der Leyen

Orbán Viktor szerint egy pillanat alatt politikai földrengést idézhetnek elő az uniós vezetők.

Vannak olyan hivatali munkatársak, akik területi kiszállással dolgoznak és úgysem az államigazgatási dolgozók szabadságigénye alapján szervezik a munkát, ezért semmilyen fennakadással nem fog járni a nyugdíjasoknak járó Erzsébet-utalványok kiszállítása – nyilatkozta Kovács Zoltán illetékes államtitkár. Szerinte a munkanapokon dolgozni kell, még akkor is, ha ezzel a sajtó egy része nem ért egyet.
Semmilyen fennakadást nem okoz az ügyintézésben és semmilyen hátránnyal nem jár a járási és kormányhivatalok dolgozóinak a nyugdíjasoknak szánt karácsonyi utalványok kézbesítése - mondta Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár szombaton az MTI-nek.
Téved, aki azt gondolja, hogy a járási és kormányhivatalokban csak irodai dolgozók vannak, akik nem képesek elmozdulni az íróasztal mellől - jelentette ki Kovács Zoltán.

A területi közigazgatásért felelős államtitkár kiemelte, munkatársai számos ügytípusban, így a hatósági feladatok jelentős részében eleve helyszíni kiszállással dolgoznak, de a hivatalok szervezték többek között a földárveréseket, ami mellett a hivatali munka, az ügyintézés szintén folyamatos volt.
„Senkinek nem rontják el az ünnepét”
Az ügyfelek számíthatnak arra, hogy mindent ugyanúgy el tudnak majd intézni azokon a napokon is, amikor a munkatársaink egyrésze utalványt kézbesít, hiszen megfelelő munkaszervezéssel biztosítani fogjuk a folyamatos hivatali ügyintézést - mondta Kovács Zoltán.
Az államtitkár kiemelte: a kézbesítés megszervezésekor a hivatalvezetők minden emberi szempontot figyelembe fognak venni, „senkinek nem rontják el az ünnepét”, de azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy az államigazgatásban a munkatársak szabadságigénye alapján szervezik meg a munkát. Ez a versenyszférában sincs így - tette hozzá. „A munkanapokon dolgozni kell, még akkor is, ha ezzel a sajtó egy része nem ért egyet” - jelentette ki.
Alacsonyabb költség, biztonsági szempontok
Felhívta a figyelmet, hogy az utalványok kézbesítése során a biztonsági szempontokat kiemelten szem előtt tartják majd.
A hivatali dolgozók munkaidőben kézbesítik az utalványokat, amely így lényegesen alacsonyabb költséggel jár, mint a postai kézbesítés, azaz adófizetői források megtakarítását eredményezi, miközben a nyugdíjasok lényegében ugyanazt a szolgáltatást kapják - mondta el Kovács Zoltán.
Az államtitkár kihangsúlyozta, hogy a területi közigazgatásban dolgozók ennél lényegesen nehezebb feladatokat is sikeresen megoldottak, hiszen az állam napi működése jelentős részben az ő munkájukon keresztül valósul meg. Hozzátette, visszautasítja a sajtó azon állításait, hogy a járási- és kormányhivatali alkalmazottak munkáját a kormány nem becsülné meg.
(MTI)