Hazahozták a Karib-tenger partján megtalált kun-mediátoros Bróker Marcsit

2016. december 13. 19:27

Hazahozták Belize-ből Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét kedd délután. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szerint a nőt bűnügyi őrizetbe vették.

2016. december 13. 19:27

A Bróker Marcsiként emlegetett nő a Lufthansa járatával érkezett Budapestre. A nap folyamán a hvg.hu számolt be arról, hogy Dobrai Sándornét egy a Karib-tenger partján található Belize-hez tartozó szigeten fogták el nemzetközi kőrözés alapján. A portál a sanpedrosun.com oldalra hivatkozva közölte, a napbarnított 62 éves nőt az üdülőhelyen lévő lakásában fogták el, és kiadták a magyar hatóságoknak.

A rendőrség 2015. április 14-én közölte, hogy sikkasztás bűntett gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá a befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft-nél. A cég vezetője, az Interpol által is körözött Dobrai Sándorné csaknem ezer embert károsított meg több mint tízmilliárd forinttal, egyes becslések szerint húszmilliárd forinttal, piramisjátékra hasonlító módszerrel.

A rendőrség kedd esti közleményében felidézte: a nő 1999 óta befektetési ígéretekkel mintegy nyolcszáz embert csapott be, a kárérték meghaladja a 10,5 milliárd forintot. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság csalás elkövetésének megalapozott gyanújával indított eljárást. A több sértett feljelentését követően 2015. áprilisában indult büntetőeljárás. A feltételezett elkövető addigra külföldre szökött, ezért ellene európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A körözött nőt Belize-ben múlt csütörtökön fogták el a helyi hatóságok. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a nőt kedden hozták Magyarországra, ahol bűnügyi őrizetbe vették. (MTI)

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Text adósság
2016. december 14. 15:51
Ha MSZP-s volt akkor nem piramis játék, hanem Béke kölcsön.
Autofocus
2016. december 14. 13:59
A Karib-tenger kalózai 5.
tango47
2016. december 14. 11:41
A mellékelt fotóról megállapítható, hogy a hölgy nagyon megnyerő. Szívesen rábíznám a millióim fialtatását, ha lennének. Most őszintén: ki hitt ennek a némbernek? Ott valami komoly baj lehetett az ítélőképességgel.
komondor
2016. december 14. 09:49
Ártatlan:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!