Brutális megtorlást ígértek az oroszok Ukrajnának – a Kreml reagált a budapesti békecsúcsra is

A Kreml szerint téves az orosz–amerikai csúcs lemondásáról beszélni, mivel az időpontot még nem véglegesítették.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumba kérették Oroszország budapesti nagykövetét. A találkozón a tárca világossá fogja tenni: senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról és annak hőseiről, közölte a minisztérium kedden.
Az LMP a nap folyamán szorgalmazta, hogy a külügyi tárca hívja be az orosz nagykövetet, mert az orosz állami televízióban pogromnak nevezték az 1956-os forradalmat. Dmitrij Kiszeljov, az orosz állami média igazgatóhelyettese pedig - idézték fel - az állami orosz televízió egy műsorában az első színes forradalomnak nevezte 1956-ot és azt sejttette, hogy nyugati hatalmak, vagyis az Egyesült Államok állt a forradalom mögött. A műsorban azt is állították - írta az LMP -, hogy ezrével engedtek el nácikat a börtönökből. (MTI)