Brüsszel: Tiszteletben tartjuk a magyarok akaratát, akár szavaztak, akár nem

2016. október 03. 14:30

Az Európai Bizottság szóvivője a magyar népszavazás kapcsán közölte: az Európai Bizottság tiszteletben tartja a magyar emberek demokratikus akaratát, azokét is, akik szavaztak és azokét is, akik nem.

2016. október 03. 14:30

Az Európai Bizottság tiszteletben tartja a magyar emberek demokratikus akaratát, azokét is, akik szavaztak és azokét is, akik nem – közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője a brüsszeli testület szokásos, déli sajtótájékoztatóján hétfőn.

Szkínász elmondta, a magyar kormány hatáskörébe tartozik, hogyan kezeli a referendum eredményét. Az Európai Bizottság értelmezése szerint a vasárnapi referendum a jövőbeni döntésekre vonatkozott.

Orbán Viktor miniszterelnök azon kijelentésére reagálva, amely szerint a közeljövőben találkozót tervez Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, a szóvivő elmondta, hogy az elnök irodája minden tagország állam- és kormányfője előtt nyitva áll. Hozzátette, a migrációs kérdés tekintetében nincs egyetlen megoldás, ugyanakkor a probléma összetettsége miatt teljességre törekvő megközelítésekre van szükség. Ennek része, de nem egyedüli eleme a menekültek áthelyezésére vonatkozó megállapodás.

Elmondta ugyanakkor, hogy az unió közösségi jogrendjében elfogadott szabályokat minden tagországnak alkalmaznia kell. A magyar népszavazás pedig nem változtat az uniós szerződésben rögzített döntéshozatali folyamaton – húzta alá.

A szóvivő idézte a menekültek áthelyezésére vonatkozó megállapodás szövegét is, amely szerint a bizottság figyelemmel követi és rendszeresen jelentést készít a tagállamok kormányait tömörítő tanács által, a menekültek áthelyezésére vonatkozó határozatának végrehajtásáról. A bizottság fenntartja magának a jogot arra, hogy lépéseket tegyen azon tagországok ellen, amelyek nem felelnek meg kötelezettségeiknek – húzta alá.

Natasha Bertaud bizottsági szóvivő újságírói kérdésre elmondta, hogy a bizottság pénteken válaszlevelet küldött annak az öt észak-európai országnak, amelyek arra kérték az uniós intézményt, tegyen lépéseket annak érdeken, hogy Magyarország betartsa a dublini szerződésben foglaltakat. A szóvivő arról tájékoztatott, hogy az Európai Bizottság elkötelezett a menekültek visszafogadására vonatkozó határozat teljes körű végrehajtása mellett, ezért egyeztetéseket folytat Magyarországgal.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az egyik közösségi oldalon közzétett üzenetében kijelentette, a magyar állampolgárok nem válaszoltak Orbán Viktor felhívására. „Az Európai Uniónak most a megoldást kereső párbeszédre van szüksége, nem a mesterségesen keltett feszültségre” – fogalmazott az Európai Parlament német, szociáldemokrata elnöke.

(MTI)

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2016. október 03. 23:55
"Európai Bizottság tiszteletben tartja a magyar emberek demokratikus akaratát, azokét is, akik szavaztak és azokét is, akik nem." Csak a lelkes lájkolóknak jegyzem meg, hogy ez nem a diplomácia madárnyelvén szólva azt jelenti, hogy magasról tesznek a népszavazásra, meg annak az eredményére.
mokány
2016. október 03. 21:33
Brüsszel megköszönte az érdektelenséget! Az képzelik, hogy akkor szabadon garázdálkodhatnak. Civil courage! Resistant! Abcúg szemét bagázs!
mokány
2016. október 03. 20:34
Összeurópai banzáj! Aux armes citoyens! (Ó-ÓÓzárm szittojen!)
pitypang1125
2016. október 03. 18:11
pfff
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!