A levélben azokról a kérdésekről van szó, amelyeket a tulajdonosi jogokat gyakorló Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) tesz fel az FKF több, gyanús tenderével kapcsolatban.
A BVH kérdései ugyan minden informatikai szerződés esetben ugyanazok („A szerződés megkötésének indoka” illetve „Melyik az a szaktudás, ami nem állt rendelkezésre a Társaságnál, amit a fenti szerződésekkel váltottak ki?”), azonban Csontos helyett valójában végig Sikos válaszol. Méghozzá a WSH Számítástechnikai és Oktató Szolgáltató Kft-vel kötött. 2016. január 27-én hatályba lépett, nettó 59 940 000 forint értékű szerződés esetében is.
A közel 60 milliós szerződés alvállalkozója a jól ismert SAS Group volt, amely 53 946 000 forintot, azaz a teljes érték pontosan 90%-át számlázta be. A SAS Group esetében a teljesítések jóváhagyása is igen érdekes módon zajlott, hiszen még a kisebb, nettó 10 millió forint értékű szerződések teljesítését is Csontos írta alá, nem a beszerzés vagy az informatika.