Ötödik lett a birkózó Bácsi Péter

2016. augusztus 14. 23:44

Kikapott iráni ellenfelétől a bronzmérkőzésen Bácsi Péter, így a 75 kilogrammos súlycsoportban versenyző magyar kötöttfogású birkózó végül az ötödik helyen zárt a riói olimpián.

2016. augusztus 14. 23:44
Kiss Brigitta

Az ötödik helyet szerezte meg a riói olimpián a kötöttfogású birkózók 75 kilogrammos súlycsoportjában versenyző Bácsi Péter, miután a bronzmérkőzésen 5-2-re kikapott az iráni Saeid Morad Abdvalitól. Bácsi korábbi mérkőzésein remekül birkózott, ezen a találkozón azonban mintha nem találta volna igazán magát. 

Így jutott el a bronzmérkőzésig Bácsi Péter

Bácsi Péter első mérkőzésén, a 16 közé jutásért a kolumbiai Carlos Andres Munoz Jaramillo ellen birkózott, és győzte le kevesebb mint két perc alatt technikai tussal. A nyolcaddöntőben aztán a bolgár Daniel Aleksandrov következett, és őt is technikai tussal győzte le a magyar birkózó. 

Az eldöntőbe jutásért már valamivel nehezebb dolga volt Bácsinak, az azeri Elvin Murszalijevet már „csak” 5-0-ra verte, de már a harmadik meccsét hozta le úgy, hogy még pontot sem tudtak ellene szerezni. Sajnos ez a sorozat épp az elődöntőben szakadt meg, és sovány vigasz, hogy az az egyetlen pont, amivel 1-0-ra kikapott a dán Mark Overgaard Madsentől, nem akcióból született, hanem bírói intés eredményeképp. Ezzel dőlt el, hogy Bácsi Péter nem jutott be az olimpiai döntőbe, hanem a bronzéremért mérkőzhet az iráni Saeid Morad Abdvali ellen.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2016. augusztus 15. 09:58
Rettenetesen küzdött, mindent beleadott. Nekünk Bácsi a hős. Adja Isten, hogy megkapja az élettől az aranyérmet, minden elképzelhető áldás formájában. Bízom benne, nagyon megérdemli.
héttörpe
2016. augusztus 15. 09:44
Na, rajta látszott, hogy mindent beleadott. Gratulálok, sajnos az elődöntőben megint akadt egy bíró, aki úgy érezte, neki kell eldöntenie a meccset. Régebben nem úgy volt, hogy az intést vissza is adták? Egyszer volt lehetősége földharcra, a döntőben egyszer sem.
TAVIROZSA
2016. augusztus 15. 09:04
Cselgáncs /Bor Barna/, birkózás /Bácsi Péter/- a sportághoz nem értőként - a bírókkal minden rendben volt ? Olimpiai szinten ez elfogadható ? Sajnálom a két magyar sportolót !!
excopp
2016. augusztus 15. 08:24
szép volt Péter - TE mindent megtettél
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!