Nem sikerült jól szerepelnie női öttusázóinknak
Kovács Sarolta a 17., míg Földházi Zsófia a 27. helyen végzett a női öttusázók küzdelmeiben. A két magyar lány egy viszonylag gyengébb vívást követően remek úszással feljebb jött, Kovács egyenesen a 8. helyről várhatta a lovaglást. A lovakkal viszont egyiküknek sem volt szerencséje: Földházi le is esett, míg Kovács egy olyan lovat kapott, ami végig lógatta a lábát, ami miatt több akadályt is lehúzott.
A számot követően Kovács a 13., míg Földházi a 30. helyen állt. Innen viszont már egyiküknek sem volt reális esélye komoly előrelépésre az utolsó, lövészetet és futást kombináló számban. Végül Földházi három helyet jött előre, Kovács viszont még rontott is négy helyet.
Pars a 7. helyen végzett
Végig kiegyensúlyozottan versenyzett, ennek köszönhetően simán került a legjobb tizenkettőből a még három dobást jelentő legjobb nyolcba Pars Krisztián a kalapácsvetés fináléjában. Igazán nagy eredményre viszont ezúttal nem volt képes, így végül a 7. helyen zárt a londoni olimpiai bajnok, akinek eredménye annak fényében viszont igazán jónak mondható, hogy felkészülését sérülések hátráltatták, előzetesen még az is kérdéses volt, hogy a tizenkettes döntőbe képes lesz-e bejutni.