A szakvezetők is kiállnak Lőrincz mellett
A 26 éves sportoló hangsúlyozta: nagy segítség számára, hogy a szakvezetők és a szurkolók is mellette állnak. „A Magyar Birkózó Szövetség teljes mellszélességgel mögöttem áll. Nagyon jó dolog, hogy a szakvezetők és a bírók is azt látták, hogy ezt a mérkőzést én nyertem meg. Nagyon jót tett volna a sportágunknak ez a bronzérem. Úgy gondolom, megérdemelte volna a magyar birkózás, a magyar sport ezt az érmet.”
A 2014-ben a világ legjobbjának megválasztott birkózóbíró, Péteri László szerint is túlzott szerep jutott a mérkőzésvezetőknek. Lőrincz Viktor meccse kapcsán kijelentette: „Hat percen keresztül megállás nélkül támadott és a végén mégis őt figyelmeztették passzivitásért, amiért az ellenfele egy pontot kapott, ő pedig elvesztette a mérkőzést. A német versenyző ajándékba kapott három pontot” – vélekedett Péteri. A bíró hozzátette: kollégáival elemezték a mérkőzést, amelyet a magyar birkózónak 4-0-ra vagy 5-0-ra kellett volna megnyernie.