„Andrásfalvyt nagyon régen ismerem, még az MDF alakítása körüli időkből. Ő volt a megyei elnök, én meg egy helyi, és azidőtájt az elnökök tanácsa (vagy mije) irányította a megyei MDF-szervezetet. Persze gyorsan kiderült, hogy mindez álca, a döntéseket valahol Pesten hozták, a mi dolgunk a bólogatás volt. Aki vitatkozott, azt utálták, aki hízelgett, abból képviselő lett; hamarosan ki is léptem, mert nem volt nekem való a dolog.
Andrásfalvyhoz már akkoriban is nagyon ellentmondásos volt a viszonyom. Egyrészt nagyra becsültem, mert egyenes, igaz, a szakmájában nagytudású ember volt, de ugyanakkor egy furcsa érzékcsalódás áldozata is. Már akkoriban is összekeverte a néprajzot a mezőgazdasággal. Az ő fejében a legények és leányok egész nap énekeltek, kapáltak, majd este ünneplőbe öltöztek, elmentek a fonóba és záró akkordként lajbiban és pruszlikban eljárták a kisvárdai jánykanyomorítót. Ez önmagában még nem lett volna baj – mindenki abban hisz amibe akar – csak ez a szemlélet uralkodott akkor is, mikor az MDF mezőgazdasági politikájáról esett szó. Ez pedig ott – mint később bebizonyosodott – pusztító hatású volt.