OLAF: Nem nyomozunk a felcsúti kisvasút miatt

2016. június 21. 17:51

Az angol Telegraph értesülése alapján pár napja több magyar portál közt mi is megírtuk, hogy az EU csalás elleni hivatala, az OLAF nyomozást indít a jelentős EU-s támogatásból finanszírozott Vál-völgyi kisvasút miatt. Azért az OLAF-nál is rákérdeztünk, és kiderült: egyelőre nem döntötték el, hogy indítanak-e nyomozást.

2016. június 21. 17:51
Bakó Beáta

Egyáltalán nem biztos, hogy nyomozást fog indítani az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a Vál-völgyi kisvasút miatt – derült ki a szervezet érdeklődésünkre küldött leveléből. A Telegraph nyomán több magyar portál mellett mi is beszámoltunk arról, hogy az OLAF Jávor Benedek panasza alapján nyomozást indít, mert a felcsúti kisvasút uniós támogatásból épült, de sokkal kevesebben veszik igénybe, mint ahogy azt eredetileg tervezték.

Az OLAF-tól megkérdeztük, hogy valóban indítanak-e nyomozást, és hogy az utasok vártnál kevesebb száma mellett mit találnak még gyanúsnak, mit vizsgálnak. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen szankciókra kell számítani, például visszafizettetik-e majd a támogatási összeget.

Nem indítottak nyomozást

Azt a választ kaptuk, hogy egyelőre nem indítottak nyomozást: most még csak felmérik, hogy elegendő információ áll-e rendelkezésre ahhoz, hogy az uniós források felhasználásával összefüggő csalás, korrupció, vagy más illegális tevékenység gyanúját megalapozza. A nyomozás megindításáról csak ezen kezdeti kiértékelés után döntenek. Válaszukban azt is hangsúlyozták, hogy az ártatlanság vélelmének elvét tiszteletben tartják, és a puszta vizsgálat még nem jelenti azt, hogy az érintettek bűnösök.

A hivatal arról egyelőre nem volt hajlandó részleteket elárulni, hogy pontosan mit fognak vizsgálni, és mik lehetnek majd az esetleges szankciók.

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2016. június 22. 12:38
Balfasz ballibek hazudnak, lebuknak, majd tovább hazudnak. Jávor szimplán szarszívű, de helyi ballereinket nem értem. Miből állna kinyögni: bocs', bedőltünk egy kamu hírnek, annyira akartuk a kisvasutat fikázni. A folytonos pofáraesés ugyan hitelteleníti őket, de nem adják fel. Csak így tovább nagyon hülyék.
Senior
2016. június 22. 10:51
"OLAF: Nem nyomozunk a felcsúti kisvasút miatt." Most ezt félrefordították, vagy tök fogalmi zavar? Hogy a bánatban nyomozhatnának? Erre nem, hogy illetékességük, még hatáskörük sincs. Max. elrendelnek egy vizsgálatot, ha gyanúsnak találják, átteszik a magyar ügyészséghez. Tippem 1:1. Tehát lehetett ott mutyi, de J.B. már az L.M.P. elárulásakor bebizonyította, hogy egy mocskos sunyi alak. Egyébiránt mit keres a zöld frakcióban, amikor idehaza renegát lett, és átállt a bal-libhez.
Szúnyog
2016. június 22. 10:00
Alacsony szellemi színvonalat jelez ennek az ügynek a memtegetése. Közben számtalan egetérő hülyeség hangzik el.
1istvan
2016. június 22. 09:44
tegnap ko volt a csúcs. csak pislogott mint a béka! nem akart hinni a szemének, hogy senki nem vállalt napi 2000 utast :-DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!