Kövér azt mondta: most félúton van a kormány, ugrás közben, amikor megállni és visszafordulni sem lehet, meg kell próbálni átjutni a túlsó partra. Kijelentette, a következő két év sorsdöntő lesz, a kérdés pedig az, hogy konszolidálni tudják-e, amit eddig építettek, hogy az emberek azt érezzék 2018-ban, az ország működik, a helyzet javul.
Arról is beszélt, hogy ebben a pillanatban a magyarok és a lengyelek az egyetlenek, akik ki merik mondani, „Európa nem egy politikai intézményrendszer, nem egy közös piac, egy közös gazdasági vállalkozás, Európa egy több ezer éves kulturális produktum, aminek a kereszténység, mint erkölcsi alap, éppúgy részét képezi, mint a nemzeti kultúrák sokszínűsége”.
Európa addig létezik, ameddig ez a népesség ezzel a kultúrával ezen a földrészen él. Európa gazdasági sikere pedig talán nem elválasztható attól a kultúrától, amelyikben létrejött – jelentette ki Kövér László.