Szijjártó: Matolcsy a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke

2016. április 29. 09:01

„Teljesen megfelel” az európai gyakorlatnak, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványai kutatnak és publikálnak – jelentette ki Szijjártó Péter az M1 reggeli műsorában. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Matolcsy György az ország valaha volt legjobb jegybankelnöke, mert ő szolgálja leginkább a magyar nemzet érdekeit.

2016. április 29. 09:01

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Matolcsy György a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke.

Szijjártó Péter az M1 péntek reggeli műsorában ezt azzal indokolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökei közül Matolcsy György szolgálta leginkább a magyar nemzeti érdeket. A jegybanki politika nyomán évente 50-100 milliárd forinttal több marad a költségvetésben – tette hozzá.

Megjegyezte: „teljesen megfelel” az európai gyakorlatnak, hogy az MNB alapítványai kutatási tevékenységet folytatnak és kiadványokat publikálnak.

Öldöklő a küzdelem a gazdasági életben

A miniszter arról is beszélt, hogy nagyon nehéz megfogni a nemzetközi befektetőket, de a tárca komolyan lobbizik a magyarországi beruházásokért. Úgy fogalmazott, hogy öldöklő a küzdelem, a verseny még soha nem volt ilyen éles a nemzetközi gazdasági életben a nagyvállalatok bevonzásáért. Míg korábban leginkább a visegrádi országok voltak Magyarország riválisai, ma már a latin-amerikai, a távol-keleti, sőt a nyugat-európai államok is konkurenciát jelentenek.

Szijjártó Péter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken azt mondta, hogy a befektetői bizalom az egyik legfontosabb kérdés. Tavaly nem volt olyan külgazdasági mutató, amiben ne döntött volna rekordot a magyar gazdaság: soha nem volt olyan magas az export és a külkereskedelmi többlet, valamint soha nem történt annyi beruházás, mint 2015-ben – jelentette ki.

Összesen 208 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2016. április 30. 07:24
A magyar kórházak és iskolák nem lennének ilyen lerombolt állapotban ha ezek a mocskos, tolvaj, gazemberek nem lopnának el mindet. Fidesz maffia jobban teljesít -- lopásban
Akitlosz
2016. április 29. 21:45
Szijjártó: Matolcsy a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke Akitlosz: Akkor minden bizonnyal Szijjártó pedig minden idők legjobb magyar külügyminisztere. Még sohasem voltak annyira kitűnő nő kapcsolatai Magyarországnak annyi rengeteg sok országgal, mint ma, legalábbis ha elhisszük Szijjártó folyamatos önfényezését.
gudmen
2016. április 29. 20:59
http://propeller.hu/itthon/3213558-lakas-negyzetmeter-aron-vett-szonyeget-matolcsy-alapitvany
gudmen
2016. április 29. 20:58
az országot nyugodt szivvel..csak a Diegoba ne engedjük beszabadulni... "Lakás-négyzetméter áron vett szőnyeget a Matolcsy-alapítvány. Ezt a szőrszálhasogatóan alacsony összeget ugorjuk is át, senkit nem érdekel 165 millió, mióta napi rutin lett milliárdokat lopni, inkább nézzük innen: a szőnyegbiznisz 280 ezer forint/négyzetméter árra jött ki, vagyis drágábban vett szőnyeget Matolcsy alapítványa, mint más lakást."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!