Az egyik szervező, a Patent Egyesület már korábban is tanúságot tett arról, hogy ideológiai céljai érdekében semmibe veszi a tudomány eredményeit, például amikor a posztabortusz-szindrómával kapcsolatban úgy tesz, mintha nem létezne. Szembesültünk már azzal is, hogy egy nem létező, elképzelt, fantom-patriarchátus elleni küzdelmében undorító eszközöket is képes bevetni. Az abortusztabletta használata mint Oltáriszentség, függetlenül a vallásos vonatkozásoktól is kimeríti az ízléstelenség fogalmát. Az egyesület egyetlen pozitívuma az, hogy teljesen jelentéktelen. Ha ilyenekkel folytatják, ez így is fog maradni.
Szilvay Gergely, újságíró
A résztvevők számára biztosan jelentett ez valamit, engem nem érintett különösebben. Alapvetően sajnálom azokat az embertársaimat, akik nyilvánosan nevetségessé teszik magukat. Együtt érzek azokkal, akik tudatlanok és érzéketlenek a transzcendenciára. Szánalmat éreztem, különösen az előnytelen közeli felvételeket figyelve.