Mendrey László, a PDSZ elnöke azt mondta: úgy tűnik, a kormány érdekelt a feszültség fokozásában. Nem érdekli, mit mond a többség, és kiprovokálta a sztrájkot – jegyezte meg az érdekvédő. Jelezte: támogatják az április 20-i egész napos pedagógussztrájkot is. Hozzátette: a kormánynak óriási felelőssége van abban, hogy az érettségikbe ne csússzanak bele.
Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke hozzátette: a civil közoktatási platform a tárgyalásokban, a megegyezésben és a működőképes iskolák létrehozásában érdekelt. Erre tettek javaslatot – idézte fel, majd jelezte: szülők és diákok szervezetei is tagjai a szerveződésnek.
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke közölte: a még elégséges szolgáltatásokról szóló előző napi kompromisszumos javaslatukra információi szerint egyelőre nem válaszolt a kormány. Szerda reggel tovább folytatódik az egyeztetés az államtitkársággal – jelezte.