Lecsapott a vészmadár Orbán Viktorra, de csúnyán pórul járt
A közgazdász úr ennek fényében jobban tette volna, ha a károgás helyett inkább csendben marad.
Sólyom László az erőszakos, kíméletlen és központosító stílust, Lányi András pedig a rugalmatlan kerettantervet kérte számon a kormányon az Eötvös József Csoport közoktatásról szóló konferenciáján. Az ismert értelmiségiekből álló kör rendezvényén Setényi János oktatáskutató és Porogi András igazgató beszéltek a közoktatás mélyebb, történelmi problémáiról és a mai elit felelősségéről is. Tudósításunk.
Az Eötvös József Csoport közoktatás helyzetéről tartott rendezvényén számos neves értelmiségi és közéleti személyiség megjelent, mint például Sólyom László, Chikán Attila, Lányi András, Bod Péter Ákos, illetve Schiffer András.
A konferencia megnyitóján Sólyom László volt köztársasági elnök elmondta, hogy az Eötvös József Csoport olyan problémákról beszél, amelyeket a politika nem tudott még orvosolni. Ilyen a szegénység, az egészségügy és a közoktatás. Ez utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy el kell ismerni a miskolci tanárok bátorságát, de nagyobb léptékű víziók nélkül megreformálhatatlan az oktatásügy.
Sólyom László arról is beszélt, hogy az iskolának egyfajta ellentársadalomnak kellene lennie, nem pedig a mostani társadalmat leképeznie. Olyan szigetet kell alkotnia, amely képessé teszi a gyerekeket az ellenállásra mindazzal szemben, amit a televízióban és az utcán látnak. Ilyen értelemben nem az oktatási reformok tartalmával, nem az iránnyal, hanem a kivitelezés módjával van baj: erőszakos, kíméletlen és központosító volt ugyanis Sólyom szerint az átalakítás stílusa.
Setényi: A magyar diákokból hiányoznak a kreatív készségek
Ezt követően Setényi János oktatáskutató, a rendezvény egyik meghívott előadója ragadta magához a szót. A szakember egy olyan gépezetként írta le az iskolát, amelynek van egy korlátos erőforrása: az idő. A gyerekeket ugyanis egy idő után haza kell engedni, nem lehet az iskolában tartani. Ez szab határt annak, hogy a tantárgyakkal kapcsolatban spekuláljunk. „Az oktatásnak van egy szűrőfunkciója, ezen keresztül rétegződik a társadalom. Ez a szűrőfunkció a Horthy-korszakban nagyon intenzíven működött, nagy volt a lemorzsolódás.” Manapság azonban már nem lehet mindenkit megbuktatni, ez nem egy versenyképes oktatás útja – mutatott rá Setényi.
Arról is szót ejtett a kutató, hogy a magyar diákok teljesítménye az európai középmezőnynek megfelelő, bár a kifejezetten a kreativitást vizsgáló teszteken az európai mezőny legvégén kullogunk. Az életszerű, komplex, csoportos feladatok esetén a magyar tanulók harmada azt sem tudja, hol kezdje el a megoldást – mondta Setényi. Kiemelte: a magyar diákok legjobbjai úgy teljesítenek, mint a jobb oktatási rendszerrel rendelkező nyugati országok középmezőnye.
Ez részben annak köszönhető a szakember szerint, hogy „van egy nagy különbség a magyar és a nyugati társadalom átalakulása között: 1968”. Nyugat-Európában ugyanis a '68-as kulturális forradalom után feloldódtak a konvenciók, kötelező tegezés lett az iskolákban, elhagytak számos korábbi kulturális normát. Magyarországon azonban a szocializmus alatt az értelmiségi ethosz fenntartása miatt meg kellett őrizni mindent, ami régi volt; így mi lényegében kimaradtunk a kulturális forradalomból, ezt tükrözi a tantárgyrendszerünk is.
Például az ének-zene Kodály, az irodalom Petőfi nevével fémjelezve és kultúránkat őrizve folyik, ezen pedig nem reális változtatni olyan ötletekkel, amelyeket például a skandináv modell hoz. Egyszerűen nem lehet az állapotokon változtatni, mert túlságosan ragaszkodunk hozzájuk.
Fő probléma: kevés az oktatásban a valóban hasznos idő
Mindezzel együtt Setényi János szerint a közoktatás rendszere mégis a fejlettebbek közé tartozik, ez részben magyarázhatja, hogy miért fogadták akkora ellenszenvvel a kormány centralizációját a pedagógusok. A szakember elmondta: az átalakítás túl radikális volt és ez „komoly feszültséget gerjesztett”; főleg azzal együtt, hogy itt az intézményrendszer egyszerűsödött és egy plurálisabb struktúrát váltott fel.
Egy hallgatóságtól érkezett kérdésre a szakember elmondta: „ha lehetne az oktatást egyfajta franchise típusú hálózati formában csinálni, akkor megindulhatna egy spontán standardizálódás és fejlődés”. Nigériában például állami megrendelésre egy amerikai cég szabad kezet kapott, így ültette át az amerikai módszereket az iskolarendszerbe, ez pedig bizonyos mértékig valóban sikerrel is járt.
Azzal kapcsolatban azonban el kell oszlatni az illúziókat a szakember szerint, hogy „ha öröm van, meg színes papírok”, az egyben eredményes is. Csakis a kemény munkával megtanulható dolgok azok, amelyek a valódi felemelkedést jelentik. Ilyen például az elméleti matematika, amely sok szegényebb körülmények közül származó „parasztgyereknek” jelenti a siker útját. Hiszen, ha aközött kell választani, hogy minden nap hajnali négykor ki kell hajtani az állatokat vagy megtanulni a középiskolai matematikát, akkor gyakran szívesebben választják a kemény tanulást.
A „fő probléma a félporosz magyar modellel, hogy nagyon kevés benne a hasznos idő”, ez egyfajta hatékonysági problémát jelent – folytatta az oktatáskutató. Setényi János szerint az elitértelmiség mégsem azzal foglalkozik, hogy magas szintű párbeszéddel orvosolja ezt, hanem technikai részletekbe, parttalan vitákba bonyolódik.
Porogi szerint a tanárok büszkesége nagyon fontos szempont
A konferencia másik meghívott előadója, Porogi András, a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója arról beszélt, hogy a kormány nem volt eléggé tekintettel a tanárok büszkeségére. A tanárok szerint ugyanis erőszakos centralizáció történt, amely egy olyan tanári autonómiát kérdőjelezett meg, amelybe még az igazgató sem szólhatna bele.
Úgy vezették be például az életpályamodellt az iskolaigazgató szerint, hogy a többségében középkorú tanári közösség elidegenedett, hiszen számos kedvezményüket megvonták. Az életpályamodellel ugyanis főleg „az járt jól, aki viszonylag kevés órát és a legkisebb felelősséget vállalta”.
Másik problémát vet fel Porogi szerint, hogy a pedagógusok csak két év alatt értették meg a rendszert, ebben pedig „a gyenge tájékoztatás is felelőssé tehető”. Végül is ki lehet jelenteni: bravúros, hogy „úgy sikerült átlagosan 30 százalékos béremelést adni, hogy aki kapta, az is utálta az egészet” – állította a Toldy igazgatója.
„Korábbi problémák kerültek felszínre, ez okozza a pedagógusok elégedetlenségét”
Porogi András elmondta: a munkaidő átalakítása úgy történt, hogy a korábbi 40 órás munkahét helyett kötött munkaidőt határoztak meg 32 óraszámban. A tanárok tiltakoztak ez ellen, holott éppen „azért is hozták ezt a szabályt, hogy 32 óránál tovább ne lehessen a pedagógusokat bent tartani az iskolában”. A tiltakozás amiatt történt ebben az esetben, mert nyilvánvalóvá vált az irrealitása annak, hogy egy adott tanár egy adott héten nyolc óra alatt felkészül 32 órára. Így nyilvánvalóvá vált: egy tanárnak többet kell dolgoznia heti 40 óránál. A tanulság az, hogy nem változott meg nagy mértékben a rendszer, csak „a korábbi problémák kerültek felszínre, ez okozza a pedagógusok elégedetlenségét”.
Ami viszont egy másik vitatott ügy, az a tanárok nyilvántartási kötelezettsége. Porogi leszögezte: a tanári pálya nem egy hivatalnoki munka, ugyanis a tényleges tanári munkát nem lehet adminisztrálni. A tanárokat ezzel a lépéssel arra kényszerítették, hogy olyan dolgokat írjanak le, amelyek tényszerűen nem is úgy történtek. Porogi András egy hasonlattal élt: egy focistától sem kérik, hogy írjon le minden beadást. Nem is lenne képes erre.
A pedagógusok elégedetlensége mellett „sajnos olyan elemei is veszélybe kerültek a mostani rendszernek, amelyek jól működtek” – fűzte tovább a gondolatmenetet az iskolaigazgató. Példaként a pedagógus önértékelést emelte ki Porogi. Az igazgató szerint fontos tudatosítani a tanítási folyamatot, azonban az önértékelés mára pejoratív fogalommmá vált.
A szakember végül reményét fejezte ki, hogy a kerekasztal-tárgyalások majd tényleg megoldást jelentenek, azonban arra is rámutatott: „nincsenek koncepciózus megoldási javaslatok” egyelőre, ami aggasztó a jövőre nézve.
Mit tanít nekünk a skandináv modell?
Az iskolaigazgató után Lukács Lilla doktorandusz kutató beszélt, aki a skandináv modellt tanulmányozta, ezen belül is Izland fővárosában, Reykjavíkban vizsgálta az oktatási rendszert. A fiatal kutató azt taglalta előadásában, hogy az izlandi gazdasági válság hirtelen megduplázta a fiatal munkanélküliséget, ezt a problémát pedig a kormány oktatási reformokon keresztül kezelte. A képzetlenek számára speciális képzés keretében megnyitották az egyetemeket, ahol doktorandusz oktatók adtak át nekik friss tudást. Fontos reform volt a „második” és „harmadik esély” házak megnyitása is, amelyekben a korai iskolaelhagyók kaptak külön oktatást – számolt be Lukács Lilla.
A közoktatás tárgyait a kutató szerint úgy alakították át, hogy a készségtárgyak hangsúlyosabb szerepet kaptak, ezen felül „önértékelést és kezdeményezőkészséget növelő órákat is beiktattak a tanrendbe”. Lukács példaként egy olyan középiskolai közgazdaságtan órát hozott fel, ahol a gyermekek kaptak egy bizonyos pénzösszeget, hogy vállalkozhassanak, és a feladat az volt: minél hasznosabban fektessék be az összeget.
Lányi: Érdekesebb, élményszerűbb oktatásra lenne szükség
Végül Lányi András író szólalt fel, aki szerint sajnos Magyarországon sem a tehetséggondozás, sem a felzárkóztatás nem működik, ennek oka pedig az egyenlőtlenségek óriási mértéke. Az erőszakos integráció azonban nem képes kezelni ezt a problémát Lányi szerint.
Lányi András úgy látja: Az egyébként sem túl vonzó pedagógus pálya az oktatás minden problémájával együtt egyfajta zsákutca. Az egyetlen ok, ami miatt nem hagyják el tömegesen, hogy nincs hová menni. „A gondot tetézi, hogy az érdekes, élményszerű oktatás nem lehetséges a túlságosan szigorú kerettanterv mellett” – állította Lányi. Ami pedig talán kitörés lehetne, az nem más, mint a pedagógusképzés, de az sem működik jól. Az uniós pénzekből történő pedagógus továbbképzések ugyanis szerinte nincsenek ellenőrizve és teljesen színvonaltalanok.