Az anyagokat azokról a területekről várják, amelyek különösen fontosak voltak Vízy Dorkának, így az egészségügy, a tudomány, a környezetvédelem, a vallás, valamint a művészetek és a kultúra tárgyköréből. A díj egy egyszeri, 250 ezer forintos támogatás – tették hozzá. Az odaítélésről szakmai zsűri dönt.
A pályamunkákat idén május 15-ig várják a [email protected] címre.
Vízy Dorka 1995-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol először a Napközben riportereként dolgozott. Évekig vezette a Petőfi Rádió Délelőtt című magazinját. Dolgozott továbbá a Calypso Rádióban, a Csúcsforgalom és a 180 perc című műsorban, valamint a Duna Televízió ifjúsági műsorában is. 2007-től napi rendszerességgel vezette a Közelről című délutáni magazint. Hosszan tartó súlyos betegség után 2014 decemberében halt meg.