Henger Éva, Cicciolina és aki felfedezte őket – film készült az olasz pornóipar fénykoráról

A tavaly a Velencei Filmfesztiválon debütált Diva Futura: A Cicciolina-sztori december 4-től látható a mozikban.

Röhrig Géza szerint túlzás a Saul fia alkotóinak adott Kossuth-díj – írja a Fidelio. A film főszereplője elmondta: a köszönet elsősorban a magyar adófizetőket illeti. Elmondása szerint az ő munkájuk nélkül nem jöhetett volna létre sem a film, sem a díj. Hozzátette: azon lesz, hogy utólag kiérdemelje a díjat.
Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője szerint nem érdemelték meg a Kossuth-díjat, de azt is elárulta: ő azon lesz, hogy utólag kiérdemelje az elismerést – írja a Fidelio. Elmondta: a köszönet szerinte a magyar adófizetőket illeti, hiszen nélkülük nem jött volna létre a film, és a díjat sem kapták volna meg.
Röhrig hozzátette: „fölemelő egy Kossuthról elnevezett díjat átvenni, hisz ő egész életével Bibó tézisét példázta: demokrata az, aki nem fél. A magyar nemzet e csodálatos napján mi mást is kívánhatnánk, mint minél több hozzá hasonlatosan bátor demokratát”.
