Rendszerváltó úttörő volt Pozsgay Imre a FAZ szerint

2016. március 29. 12:00

Jellemző a mai magyarországi helyzetre a német Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint, hogy még történelmi szereplőket is táborhoz tartozás szerint méltatnak. Az 1989-es fordulat úttörő közül Horn Gyula „a baloldalnak és a liberálisoknak minden, a nemzeti konzervatívoknak semmi”, Pozsgay Imrét pedig „a baloldal hatalma idején elfelejtették”, pedig a lap szerint úttörő volt a demokráciába vezető út során.

2016. március 29. 12:00

Nekrológot közölt Pozsgay Imréről keddi kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A tekintélyes konzervatív német lap szerzője, Stephan Löwenstein írásában úgy vélte: jellemző a mai magyarországi helyzetre, hogy még történelmi szereplőket is táborhoz tartozás szerint méltatnak. Az 1989-es fordulat úttörő közül Horn Gyula „a baloldalnak és a liberálisoknak minden, a nemzeti konzervatívoknak semmi”, Pozsgay Imrét pedig „a baloldal hatalma idején elfelejtették”, holott a napokban elhunyt politikus „a diktatúrától a demokráciába vezető fordulat úttörője volt, mert megkérdőjelezte a kommunisták egyeduralmi igényét” – írta Stephan Löwenstein.

Kifejtette, hogy Pozsgay Imrét a nyolcvanas években „kitaszították a kormányból”, és egy „fogatlan” intézmény, a Hazafias Népfront élére helyezve „félreállították”, de a politikus reformtörekvéseinek eszközévé változtatta a szervezetet. Hozzátette, hogy Pozsgay Imre nyilvánosan népfelkelésnek nevezte az ellenforradalomnak pecsételt 1956-os forradalmat, és fővédnöke volt a páneurópai pikniknek, amely az egykori NDK sok lakójának lehetővé tette „a spontán menekülést Nyugatra”. Ugyanakkor „a liberális pártok keresztülhúzták” azt a tervét, hogy megpályázza az államfői tisztséget – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője. Hozzáfűzte egyebek között azt is, hogy Pozsgay Imre a Magyar Demokrata Fórum kezdeményezője volt.

Stephan Löwenstein nekrológjában hozzátette, hogy Orbán Viktor 2010-es választási győzelme után bevonta Pozsgay Imrét az alaptörvény kidolgozásának folyamatába, ez azonban „valójában Orbán pártügye maradt”.

Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár életének nyolcvanharmadik évében pénteken hunyt el. 1976-80-ig kulturális, 1980-82-ig művelődési miniszter volt, a kormányba 1988-ban került újra államminiszterként. 1989 januárjában, a pártvezetők közül elsőként, az 1956-os forradalmat népfelkelésnek nevezte. 1989 augusztusában ott volt a soproni páneurópai pikniken, amelynek keretében több száz keletnémet jutott ki Nyugatra.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2016. március 29. 14:50
1956-tól volt tagja az mszmp-nek. Aggathattok rá bármilyen szép jelzőket, csak egy büdös kommunista volt.
maanzaad
2016. március 29. 14:27
A fideszvallásúak monoton éneke mellett elhangzanak a méltatások. Az idős kommunista nem volt e rendszerváltó, se reformer,de gyorsan öltözött át és a sminkje sem volt rossz az újjobboldal igénytelen miliője számára.
kispufi
2016. március 29. 14:14
meglepően korrekt.
yanoo
2016. március 29. 13:13
"Rendszerváltó úttörő volt Pozsgay Imre a FAZ szerint" Hát azt nem tudom, hogy Pozsgay rendszerváltó volt-e.( Szerintem nem.Sőt, rendszerváltás sem volt) De úttörő minden bizonnyal tényleg volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!