A sztrájkoló tanárok szerint legalább 15 ezren álltak ki mellettük szerdán

2016. március 31. 21:38

A Tanítanék mozgalom adatai szerint legalább 15 ezren vettek részt a szerda reggeli polgári engedetlenségi akcióban, közölte a szerveződés három képviselője csütörtökön az MTI-vel.

2016. március 31. 21:38

Pukli István, Pilz Olivér és Törley Katalin a közleményben a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira reagált. Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a megmozdulás kudarcba fulladt, mert a 3200 magyar iskolából mintegy 100-ban volt érdemi és valós tiltakozás. Más kormányok a tegnapi nap után kinevetnék a tiltakozókat, a mi kormányunk azonban komolyan veszi, fogalmazott.

A Tanítanék mozgalom rámutatott: akció legalább háromszáz iskola előtt történt, és a megjelentek erről írásban is beszámoltak, illetve fényképeket is küldtek. Kétszáz helyszínről azt is jelezték, hányan vettek részt megmozdulásokban.

A mozgalom képviselői megismételték, hogy az akció sikeres volt. Kiemelték: mindenki, aki szerdán részt vett ebben az akcióban, egyszerre mutatta meg, a magyar oktatásban változásra van szükség. Hozzátették ugyanakkor, hogy bíznak Lázár János szavában. Ha valóban komolyan veszi a kormány a kritikákat, akkor továbbra is megadják a lehetőséget arra, hogy tárgyaljanak velük, jelezték.

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2016. április 01. 19:13
"...akció legalább háromszáz iskola előtt történt" Na, ja. A nejemék középiskolájából ketten tüntiztek a 90 tagú tanári karból a diákok közül senki. Pukli bizonyára ezt is beszámitotta. A miskolci középiskolában (ahonnét elinditották a cirkuszt) a tanárok harminc százaléka tiltakozott. Más szóval a kétharmaduk tanitott. Pukli, takarodj!
polnemkor
2016. április 01. 13:39
"MOST VAGY SOHA! Történelmi pillanatokat élünk, és nem mondhatjuk a gyermekeinknek, hogy előttünk állt a lehetőség, hogy tegyünk a jövőjükért, Magyarország jövőjéért, mi pedig nem éltünk vele! Abban az esetben, ha 2016. március 23. éjfélig nem kapunk választ, akkor 2016. március 30-án a Tanítanék Mozgalom tanárai egy órára felfüggesztik a tanítást, és kimennek az iskolaépület elé. A csatlakozó iskoláknak, intézményvezetőknek, tanároknak, iskolai dolgozóknak és szülőknek előre is köszönjük a bátorságot. Továbbá: kérünk mindenkit, de legalább a társadalom 75 %-át, hogy jöjjenek ők is az iskolák elé! Álljon le az élet Magyarországon egy órára!" Hát ehhez képest ez az akció bizony elég halványra sikeredett...
Peter8811
2016. április 01. 11:02
Hogyan hívják az ember szellentőszerkezetét? Puklik.
milláscsupor
2016. április 01. 10:59
Kereshetnének a marharépák egy matektanárt, aki kiszámolja nekik, hogy 15 ezer az a tíz milliónak hány százaléka. Én nem segítek:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!