Gyurcsányék pártkasszája hízik Kiss László költségtérítéséből – állítja az MKKP

Közben Sára Botond, Budapest főispánja megüzente, vissza kell adni az óbudaiaknak a börtönben ülő polgármester jogalap nélkül felvett fizetését.

A Nemzeti Választási Bizottság választott tagjainak lemondását követeli a Demokratikus Koalíció, amiért a testület hétfőn nem hitelesítette az MSZP-s Nyakó István népszavazási kérdését. Gréczy Zsolt szóvivő szerint sem Kubatov Gábor „skinheadjei” nem érdekelték az NVB-t, sem a végül elfogadott kérdés hitelesítése körüli szabálytalanságok.
A Demokratikus Koalíció szóvivője azt követelte, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) választott tagjai még kedden nyújtsák be a lemondásukat, miután a testület hétfőn Erdösi Lászlóné vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezését hitelesítette, az MSZP-s Nyakó István kérdését pedig elutasította.
Gréczy Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az NVB tagjait nem érdekelték Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának „skinheadjei”, ahogy nem érdekelték a végül elfogadott kérdés hitelesítése körüli szabálytalanságok sem.
A választások tisztaságáért felelős szervezet tehát szabálysértések és súlyos bűncselekmények felett is szemet huny, „ha azzal a Fidesz érdekeit szolgálja” – értékelte a történteket a politikus.