Örömhír a pedagógusoknak: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a bérük

Maruzsa Zoltán célként fogalmazta meg, hogy jövőre elérjék a 936 ezer forintos pedagógus átlagbért.

Az Uber-taxisok ellenőrzésekor kiderült: az eddig vizsgált száz sofőr kétharmada adószám nélkül dolgozott. Ugyanakkor változóban a rendszer: a fuvarszerző cég megköveteli, hogy a sofőrök feltöltsék adószámukat az Uber rendszerébe, és elkészült az első Uber-számla is.
Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán elmondta: az Uber-taxisok elmúlt hét végén kezdődött ellenőrzése során mintegy 100 vizsgálatot végeztek, és a vizsgált sofőrök kétharmada adószám nélkül végezte munkáját.
A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy több sofőr elmondta, a fuvarszervező cég változtatott politikáján, a sofőrök csak úgy csatlakozhatnak az Uberhez, ha feltöltik az adószámukat a rendszerbe. Tamásné Czinege Csilla a műsorban beszélt arról is, hogy az Uber-sofőrök a tevékenységet egyéni vállalkozóként végezhetik, ha kiváltják az igazolványukat, adószámot kérnek, akkor a bejelentési kötelezettségüket teljesítik. Ugyanakkor a tevékenységhez egyéb adókötelezettségek is tartoznak, például számlát kell adni, bevallási és adófizetési kötelezettség keletkezik.

Pozitívumként értékelte a helyettes államtitkár, hogy megtörtént az első Uber-számla kiállítás. Úgy látják, központilag készült számláról van szó. Vizsgálják, hogy minden szempontból megfelel-e a számlával szemben támasztott követelményeknek.