Emellett Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is aláírt egy-egy egyezményt az indonéz kereskedelmi kamara képviselőjével. A Fővárosi Vízművek vezetője pedig vízügyi megállapodásokat kötött.
Dicséret az indonéz stabilitásnak
Orbán Viktor miniszterelnök korábban találkozott a Joko Widodo indonéz államfővel is. A magyar kormányfő vasárnap érkezett háromnapos hivatalos látogatásra a délkelet-ázsiai szigetországba, ahová a kormány több tagja is elkísérte. Hétfőn Orbán Viktort katonai tiszteletadással fogadták az elnöki palotában, ahol előbb négyszemközti, majd plenáris megbeszélést folytatott az indonéz köztársasági elnökkel. A tárgyalásokat követő sajtónyilatkozatában Orbán Viktor a két ország együttműködésének lehetséges területei között említette a mezőgazdaságot, az IT-szektort és a vízgazdálkodást. Utóbbiról szólva jelezte: 34 helyen vasul meg Indonéziában magyar vízügyi beruházás.
A miniszterelnök felidézte a közelmúltbeli jakartai terrortámadást, amellyel kapcsolatban kiemelte: „Indonézia kormánya három-négy óra alatt stabilizálta a helyzetet”. Ez jól mutatja, hogy Indonézia egy stabil ország, amelyben Magyarország gazdasági együttműködési lehetőségeket keres – mondta.
Arról is beszámolt, hogy 50 indonéz fiatal tanulhat majd magyar egyetemeken magyar állami ösztöndíjjal.