Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke szerint a nagy része már megvalósult annak, amit Hosszú Katinka kért, és a sportág vezetői is tettek gesztusokat felé. Az alelnök az M4 Sport stúdiójában elmondta, hogy sajnálja az ügy alakulását, és megérti, hogy a többszörös világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinkának, valamint amerikai férjének, egyben edzőjének, Shane Tusupnak oka volt nyilvánosságra hozni a konfliktust. „Azt gondolom, meg nem értésről van szó, amit beszélgetéssel lehet tisztázni” – vélekedett Sós.
Az alelnök hangsúlyozta, hogy a sportolók és a vezetők céljainak és érdekeinek meg kell egyeznie. „Tudomásul kell venni, hogy az olimpia más, mint a többi világverseny. Katinkának az olimpiai arany még hiányzik az éremgyűjteményből, ez külön feszültséggel jár. Ilyenkor minden apró részletet meg akarnak tervezni, ez dicséretes szakmai oldalról, de a MÚSZ-nak is van egyfajta mozgástere” – magyarázta.