761 hirdetési henger tíz nap alatt
A reklámcég oszlopainak elbontása nem feltétlenül békés körülmények között zajlik majd, mivel a tulajdonos erősen vitatja a Fővárosi Önkormányzat intézkedését. És nem csak egy-két hengerről van szó: a 2006-os szerződés értelmében 621 hagyományos, úgynevezett ragasztott, és 140 belsővilágítású oszlopa van a Mahirnak városszerte.
A Mahir 2006-ban csak az egyik győztese volt a Fővárosi Önkormányzat utcabútortenderének (az Intermédia Kft. mellett), azonban a kiírásban foglalt elképzelésekből csak a közfunkció nélküli hengerek maradtak, az új fejlesztések viszont nem valósultak meg – nem telepítettek légszennyezettséget mérő berendezéseket, az internetterminálok pedig vagy nem készültek el, vagy nem működtek.
Cidade Limpa a vizuális környezetszennyezés ellen
A Mandiner értesülései szerint az oszlopok eltüntetése egy nagyobb koncepció része, amit a tavasz folyamán újabb városképvédelmi lépés követhet. A nagyvárosokra jellemző jelenség, hogy különféle reklámok és cégérek borítják a közterületeket, ami sokak szerint nem más, mint vizuális környezetszennyezés. Erre a problémára adott radikális válaszként hirdette meg 2006-ban São Paulo polgármestere, Gilberto Kassab a tiszta város (angolul clean city) mozgalmat. A portugálul Cidade Limpa névre hallgató intézkedéscsomag kitiltotta a brazil nagyvárosból a hirdetések és reklámfeliratok jelentős részét, újra láthatóvá téve az épületeket és nagy mértékben csökkentve a reklámzajt.