Titkosította az agrártárca az Agrárgazdasági Kutató Intézet már 2014 nyarára elkészült tanulmányát, amely többek között feketemunkáról és évi több mint ezermilliárd forintnyi adóelkerülésről szól - írja a Népszabadság. Bár eredetileg a nyilvános vita szándékával jelent volna meg a tanulmány, a kutatóintézet szerint a Földművelésügyi Minisztérium „megtiltotta” a megjelenést.
A Népszabadság szerint a tanulmány gyanús jelenségekről is ír: míg egy dán disznó évente 33 malacot ell, addig egy magyar koca csak 23-at; ezer eladásra szánt malacból, ami Magyarországról tart Ausztria felé, csak nyolcszáz ér célt. Az évi „disznóeltűnés” is annak a rejtett gazdaságnak a része lehet, ami az élelmiszeriparban 2012-es adatok szerint 650 és 1200 milliárd közötti összeggel működik (ebben benne van az elcsalt áfa is).