Csak jogtechnikai a változás, nem tartalmi
Kiemelték: a törvénymódosítások nemhogy csökkentették volna, épp bővítették a köznevelés és szakképzés rendszerében az ingyenesen, illetve térítésmentesen nyújtott nevelés-oktatás körét. Már nemcsak az első, hanem a második szakképesítés is külön térítési vagy tandíj fizetése nélkül megszerezhető az állami köznevelési közfeladat-ellátás körében, tehát az állami fenntartású, illetve az állami feladatellátásban közreműködő egyházi és magánintézményekben.
Tekintettel arra, hogy jól látható módon a szakképzés ingyenességére vonatkozó szabályok törvényi szinten, a szakképzésről szóló törvényben jelennek meg, ezért – mindössze jogtechnikai okokból – törölni kellett az ezzel párhuzamos rendelkezéseket egy alacsonyabb szintű jogszabályból, a kormányrendeletből. A cikkben idézett szolgáltatások ingyenességét immáron nem kormányrendelet, hanem a szakképzési törvény tartalmazza, tehát látható, hogy csak jogtechnikai és nem tartalmi módosítás történt - hangsúlyozta az államtitkárság.