A Belügyminisztérium rendészeti államtitkárának közlése szerint kormánytagot akart „kivégezni” a Terrorelhárítási Központ (TEK) által a múlt hétvégén elfogott, később előzetes letartóztatásba helyezett két férfi. Tasnádi László a tárca pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva beszélt erről. Azt nem mondta meg, hogy pontosan ki ellen tervezett támadást a két férfi, annyit közölt: a szélsőséges nézeteket valló gyanúsítottak egy laza szerveződésű, „hadsereg” elnevezésű csoporthoz tartoztak.
Az államtitkár az MTI kérdésére azt mondta: kérdéses számára, miért nem került előzetes letartóztatásba az a négy ember, aki autóval a robbanásveszélyes eszközöket szállította a fővárosba, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartják a bíróság döntését. Hangsúlyozta: egyelőre csak egy előzetes szakértői vélemény áll rendelkezésre, a végleges karácsony környékére várható. Szerinte ezzel magyarázható, hogy a bíróság a szabadlábra helyezés mellett döntött.