A Quaestor-ügy
A jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben nyomozás indult, amelyben március végén három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét letartóztatták.
A Befektető-védelmi Alap (Beva) október közepén azt közölte, hogy addig mintegy 86,1 milliárd forint kártalanítási összeget utalt át a kifizetéseket intéző OTP-nek, így 31 078 ügyfél, a Quaestor-kötvényekre vonatkozó kártalanítási eljárásban igényt benyújtóknak már 98 százaléka juthat hozzá a részére járó összeghez. A Quaestor-kárrendezés keretében július 13-án indult a Bevát terhelő kártalanítási rész kifizetése. A Beva a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja útján a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizeti ki a károsultaknak, egyenként 20 000 euróig, körülbelül 6 millió forintig. Az ezen felüli kártalanítási igények rendezésére törvényt fogadott el az Országgyűlés, amelynek egyes részeit azonban az Alkotmánybíróságon megtámadták.