Országos főrabbi: Göncz Árpád kimagaslott kortársai közül

2015. október 07. 16:55

Göncz Árpád kimagaslott kortársai közül és sosem szűnt meg embernek lenni Frölich Róbert országos főrabbi szerint. A főrabbi szerint sosem feledhető mozzanata volt Göncz Árpád elnöki tevékenységének az a pillanat, mikor a Parlament előtt nem engedték, hogy elmondja gondolatait.

2015. október 07. 16:55

Göncz Árpád kimagaslott kortársai közül, sosem szűnt meg embernek lenni - írja Frölich Róbert országos főrabbi a Mazsihisz honlapján szerdán közzétett közleményében az elhunyt államfőre emlékezve. A vészkorszak alatt halálra szánt zsidókat mentett, a börtönben a kultúrát ápolta és terjesztette, íróként a szellemet magasztalta, köztársasági elnökként a demokráciát védte – írta a főrabbi a kedden elhunyt Göncz Árpádról.

Frölich Róbert szerint a Magyar Köztársaság első elnöke „az elesettek, a gyengék, a védtelenek mellett sosem tétlenül álló, hanem mindig cselekvő, eszméit soha fel nem adó alakja volt a magyar történelemnek. Úgy volt óriás, hogy megmaradt kedves, szerény, közvetlen, szeretetreméltó”.

A főrabbi szerint sosem feledhető mozzanata volt Göncz Árpád elnöki tevékenységének az a pillanat, mikor a Parlament előtt nem engedték, hogy elmondja gondolatait. Ott és akkor szembesült a rendszerváltás után először azzal a gyűlölettel, melyet nem értett, és mely ellen mindig küzdött. Talán az volt az egyetlen olyan közéleti perc, mikor arcán nem a jól ismert mosoly, hanem a döbbent szomorúság uralkodott el – fogalmazott Frölich Róbert.

Távozásával szegényebbek lettünk. Családja fájdalmát őszintén átérezzük, hiszen kicsit mindannyian úgy tekintettünk rá, mint apára vagy nagypapára” – áll a főrabbi közleményében.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. október 16. 14:16
http://kep.cdn.index.hu/1/0/1009/10096/100962/10096215_d9523ededf59ab03348e60d164c86b6f_wm.jpg kimagaslott?? Olyan magas mint ov.
Sulammit
2015. október 16. 13:50
"a börtönben a kultúrát ápolta és terjesztette," Ezek szerint nem volt napokig sötét zárkában. Sem olyanban, amiben, csak állni lehetett. Nem verték le a veséjét, nem tépték le a körmeit. Úgy látszik Bauer elvtárs valamiért megszerette Árpi bácsit.
Selamat
2015. október 08. 10:59
Hát persze, hogy kimagaslott a kortársai közül, hisz a Göncz papitok volt az, aki MINDENT megtett a kedvetekért, b+ főrabbi. Minden, amivel az szdsz-en keresztül benneteket megsegített, az az ország rovására ment. B+ főrabbi. Na tessék. Ez is kiharcolta a véleményem.
balbako_
2015. október 08. 09:36
"eszméit soha fel nem adó alakja volt a magyar történelemnek." " Majd rátévedt a szemem Kormányzó Urunk mellszobrára. Egyedül az Ő szeme nem volt harmatos, egyedül az ő szeme nézett összehúzott szemöldökkel, acélkeményen előre. Csodálatos szimbólum volt ez." És ebből lett Horn és a szadesz kapcája! "Európa segíts!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!