Szijjártó Péter kiosztotta a román miniszterelnököt

2015. szeptember 20. 09:40

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter több szerénységet várna el „a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől”. Bogdan Aurescu korábban arról beszélt, hogy a határzár „autista és elfogadhatatlan cselekedet”. Szijjártó arra is hivatkozott, hogy Magyarország „több mint 1000 éves állam”.

2015. szeptember 20. 09:40

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bírálta román kollégája arról szóló szombat esti szavait, hogy a határok lezárása „autista és elfogadhatatlan cselekedet”, amely sérti az Európai Unió szellemiségét. A külgazdasági és külügyminiszter – a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint – úgy reagált: „több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől”. Szijjártó Péter hozzáfűzte: Bogdan Aurescunak semmi alapja sincsen arra, hogy sértegesse Magyarországot, a magyar embereket.

Mi egy több mint 1000 éves állam vagyunk, amely történelme során többször kellett, hogy megvédje nemcsak magát, hanem Európát is. Ez most is így lesz, ha tetszik a román külügyminiszternek, ha nem” – jelentette ki. A közlemény szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőre bekérette Románia budapesti nagykövetét. Szijjártó Péter kedden jelentette be, hogy a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármas határtól "ésszerű távolságig" húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány.

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sóletfesztivál
2015. szeptember 20. 14:54
Jedi és Sztrovacsek! Fentebb írták itt rólatok, hogy " hazaáruló" meg " vén bolsevik" vagy "patkány libsi" stb. Persze, persze ezek a megállapítások mind jogosak ( habár a " hazaáruló" titulust kissé túlzónak érzem a ti esetetekben... ugye tudjátok, hogy miért...) de az általam olvasott tömérdek hozzászólásotok alapján nekem inkább az IDEGEN ill. az ellenség vagy a bacilus szavak ugranak be veletek kapcsolatban! Szerencsére egyre inkább az derül ki , hogy a magyar nemzet kellő antibiotikummal vagy védőoltással rendelkezik a hozzátok hasonló kórokozókkal szemben. Már-már magam sem hittem volna ezt, de az elmúlt napokban bizonyos lettem benne!
egyetmondok
2015. szeptember 20. 12:31
Hát, ha mi a horvát esetről úgy gondoljuk,hogy az a Jellasics esete kicsibe, hűdejóóó,...,akkor bizony így szól majd a sajnos túl jól ismert Kárpát-medencei homokozó nótája.
Je suis László Petra
2015. szeptember 20. 11:25
Mondjuk abban különben a moslékzabáló magyar fideszbirkáktól a románok hogy ott legalább bűnvádi eljárás alá helyezik a minsizterelnököt is, pedig a töredékét lopta el annak amit orbán Ott biztosan nem a kormánypárt egy ÁVÓ-s szekus ivadéka, a polt pot a legfőbb ügyész
Je suis László Petra
2015. szeptember 20. 11:22
Az igazi sztrovacsek 2015. szeptember 20. 09:50 Nem eléggé haragszanak még ránk a románok? A kur@ anyádat, mocskos hazaáruló!!!!! Miaz hogy haragszanak? Miért, mert nem kaphatták meg az országot a Tiszáig Trianonban? Dögölj már meg te mocskos bolsevik patkány
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!