Adorján Richárd kérdésekre elmondta: költségvetés tervezett módosításának elsődleges oka a menekültügy komplex problémájának kezelése, hozzátéve, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedések 100 milliárd forintos keretét lényegében idén már felhasználták. A 60 milliárd forintos plusz kiadásból 30 milliárd forintot a menekülthelyzet kezelésére fordítanak (idén eddig a kormány erre a célra 30 milliárd forintot költött el), emellett a módosítás révén 30 milliárd forint maradt egyéb rendkívüli kiadásokra.
Adorján Richárd kiemelte: egy új költségvetési tétel is megjelenik majd 1 milliárd forintos összegben, ez ami felülről nyitott kiadási sor lesz, és a „Tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások” elnevezéssel fogják a BM fejezetében szerepeltetni. A helyettes államtitkár szerint, ha az idei év vége felé esetleg olyan további költségek merülnének fel, amelyek újabb terheket jelentenének, ebből fedezné a kormány a kiadásokat. Ezzel nem kellene a költségvetést majd az év végén ismét a parlamentnek módosítania, mivel felülről nyitott lesz ez a tétel, a kormány saját hatáskörben dönthet majd annak esetleges megemeléséről – fűzte hozzá.
Rámutatott: mivel az idei költségvetés jobban alakul a tervezetthez képest, a többletbevételek ellentételezik a plusz kiadásokat, az idei büdzsé tervezett módosítása nem veszélyezteti az uniós módszertan szerinti, a GDP-hez mért 2,4 százalékos idei hiánycélt. A helyettes államtitkár arról is szólt, hogy a költségvetés módosítása során az állam átvállal a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA) 47,2 milliárd forint adósságot, de ez sem az adósságot, sem a hiányt nem növeli, mivel a kormányzati szektoron belüli adósságátvállalás történik majd. Elmondta: ennek során korábbi adósságok átvállalásáról van szó, az MTVA kiadásai idén megnőttek, és eljutottak egy olyan kritikus ponthoz az adósság kamatterhei, amelynek törlesztése már gondot okoz. Adorján Richárd kiemelte: az NGM arra számít, hogy az év utolsó három hónapjában több száz milliárd forint érkezik EU-tól Magyarországra, és az uniós pénzek helyreállítják az idei költségvetés egyensúlyát.