Huszonötezren érkeztek Horvátországba, Olaszországban is készülnek

2015. szeptember 20. 13:51

Horvátországba szerda reggel óta 25 ezer migráns érkezett: a szerb határ melletti tovarniki körzetben jelenleg is 4900 migráns tartózkodik. Horvátország és Szlovénia irányából jelentős számú bevándorló érkezését várják az Északkelet-Olaszországban; Ausztria pedig végül beengedte a Szlovénia felől érkező migránsokat.

2015. szeptember 20. 13:51

A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 25 ezer migráns érkezett Horvátországba szerda reggel óta – közölte a Jutarnji List című horvát napilap internetes oldalán vasárnap. A legnagyobb nyomás továbbra is a szerb határ melletti tovarniki körzetre nehezedig, ahol jelenleg 4900 migráns tartózkodik, akiket a nap folyamán buszokkal és vonattal szállítanak majd a horvát hatóságok a magyar határra.

Horvátország a nyolc horvát-szerb határátkelő közül hetet lezárt, csak a bajakovói átkelő maradt nyitva, amely a Belgrád-Zágráb autópályán van. Ennek ellenére folyamatosan érkeznek a zöldhatáron az illegális bevándorlók. Jelentések szerint Tovarnikban ötezer fő befogadására alkalmas sátortábort építenek a horvát hatóságok az esős idő miatt, hogy ideiglenesen ott tudják elszállásolni a migránsokat. A munkálatok még folynak.

A horvát-szlovén bregami és harmicai határátkelőknél hétszáz menedékkérő vár arra, hogy beengedjék őket Szlovéniába. A krízishelyzet kezelése érdekében a szlovén hatóságok a teherforgalom előtt lezárták a bregami határátkelőt, ami miatt kilométeres sorokban torlódtak fel a kamionok. A legfrissebb adatok szerint több mint kétezer migráns lépte át eddig a horvát-szlovén határt.

Felkészül: Olaszország

Horvátország és Szlovénia irányából jelentős számú bevándorló érkezését várják az északkelet-olaszországi határtérség tartományaiban is, ahol megkezdődött felkészülés az esetleges emberáradat fogadására.

Angelino Alfano olasz belügyminiszter hétfőre sürgősséggel értekezletet hívott össze a határ menti térségek rendőrségi és más hatósági vezetőivel. Jelen lesznek az olasz-francia és az olasz-svájci határszakaszok idegenrendészeti képviselői éppúgy, mint a migrációtól jelenleg inkább érintett keletolasz határtérségeké. Korábbi olasz hatósági nyilatkozatokból kiderült, a római kormány attól tart, hogy az európai uniós tagállamok egymás utáni határlezárásai után ismét Itália irányába tolódhat vissza a migráció útvonala, de a bevándorlók most már Olaszországból sem tudnak majd továbbmenni más európai országba.

Készültség lépett már életbe az Ausztriával és Szlovéniával határos Friuli-Venezia Giuliában, amelytől nincsen messze Horvátország sem. Az Il Sole24Ore olasz gazdasági napilap vasárnapi jelentése szerint az 1,2 millió lakosú Friuliban minden készen áll a bevándorlók befogadására. A tervek szerint nemcsak a befogadó állomásokra irányítják őket, hanem szükség esetén az eddigi gyakorlat szerint a tartomány területén szétosztva kaszárnyákban, szállodákban és üres lakásokban is elszállásolják őket.

Friuli rendőrsége júniustól a szlovén és osztrák határellenőrzési szervekkel aktívan együttműködik a közös határ felügyeletében. Ausztria szeptember 15-től ideiglenes határellenőrzést vezetett be újra az emberkereskedők kiszűrésére.

Ausztria végül beengedte a migránsokat Szlovénia felől

Beutazhatott Ausztriába vasárnap délelőtt az a mintegy száz, Szlovénia felől érkező menekült, akiknek belépését korábban megtagadták az osztrák hatóságok – közölte a Caritas segélyszervezet vasárnap. A menekülteket a stájerországi Spielfeld település befogadóállomásán látták el, itt a Vöröskereszt csaknem tíz sátrat állított fel. A migránsok, akik menedékjogi kérelmet nem akartak benyújtani és utazási dokumentumokkal sem rendelkeztek, Spielfeldnél akarták első alkalommal is átlépni a határt vasárnap hajnalban.

Az osztrák belügyminiszter szombati közlése szerint Ausztria tartja magát a dublini egyezményhez, és természetesen minden egyes esetben megindítja az eljárást azért, hogy Horvátországba vagy Szlovéniába visszaküldhesse a menekülteket. Ugyanakkor az osztrák-magyar határszakaszon továbbra is tart a menekültek áradata. A belügyminisztérium adatai szerint szombaton összesen 11 ezren lépték át a határt Burgenlandnál és Stájerországnál.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2015. szeptember 20. 19:48
Jason Bourne is migránsként kezdte!:) http://youtu.be/SHgs3LFLBzY
pollip
2015. szeptember 20. 16:13
A horvát kormány nem tartja be a nemzetközi egyezményeket. Nem mondom, hogy jó a Dublin III, mert nem jó, nálunk többet szerintem senki nem kritizálta, de betartjuk, mert csak így működhet az eu. Ha mindenki másképp rúgja fel a nemzetközi egyezményeket, káoszhoz vezet. Sokkal jobban tetszett az a Horvátország, amelyik a tengerparton épült építési engedély nélküli nyaralókat ledózerolta, mert betartotta a szabályokat. Ha holnap egy horvát állampolgár azt mondja a kormányának, hogy egy szabály, törvény marhaság és ezért nem tartom be, akkor mit lép a horvát kormány?
választópolgár
2015. szeptember 20. 15:01
Évente 400.000 magyar milliárdokat költött el horvátországban. Ezentúl máshova megyünk nyaralni: BOJKOTTÁLJUK HORVÁTORSZÁGOT:https://www.facebook.com/groups/142606146087529/
pollip
2015. szeptember 20. 14:31
A hasukra ütve mondták, hogy 25 000, hiszen nem is regisztrálnak. Lehet, hogy most is hazudnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!