DK: Ne kelljen idegenforgalmi adót fizetni a menekültek után!

2015. szeptember 12. 12:10

A DK felszólította a kormányt, hogy ne adóztassa meg a menekültek befogadását, azaz ne kelljen idegenforgalmi adót fizetni utánuk. Kakuk György elnökségi tag szerint elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány adót szed az önkéntesen segítséget nyújtó magyar állampolgároktól.

2015. szeptember 12. 12:10

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy ne adóztassa meg a menekültek befogadását, vagyis ne kelljen idegenforgalmi adót fizetni utánuk – mondta Kakuk György, a párt elnökségi tagja szombaton az MTI-nek telefonon, miután a témában sajtótájékoztatót tartott.

A politikus elmondta: a magyar szabályok értelmében az idegenforgalmi adót mindenki köteles megfizetni, aki megszáll valahol. Ez a szabály ma kiterjed azokra is, akik saját elhatározásukból menekülteket fogadnak be az otthonukba. Hozzátette, hogy Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke összesen 4900 forintot fizetett be a II. kerületi önkormányzatnak az eddig befogadott 14 felnőtt menekült után; a velük együtt befogadott 18 gyermek elszállásolása viszont nem volt adóköteles.

„A DK szerint elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány még az emberi jóérzésért, ha úgy tetszik keresztényi magatartásért is adót szed az önkéntesen segítséget nyújtó emberséges magyar állampolgároktól” – hangsúlyozta Kakuk György.

 

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anti-DK
2015. szeptember 13. 08:00
BÁRMELY DK-s személy vagy szimpatizáns= AGYHALÁL
Bolond Istók
2015. szeptember 13. 04:09
Pár éve még a magyarok ellen uszított, hogy: mi lesz ha egy esetleges konfliktus(pl. háborús) esetén ideözönlenek, meg amúgy is lehet, hogy ideözönlenek a huszonhárommillió románoknak nevezett magyarok, és az ittlétüket nekünk kell majd megfizetni, elveszik a munkát, az álmainkat, a lakáshelyzet is nehezedik. http://www.kephost.com/image/SZP2 Aztán terroristának nevezte az összes arabot. Most meg - mert az érdek úgy kívánja - ő Magyarország Böszme anyája, a migráns arabok megmentője. Teszi mindezt teljesen önzetlenül. Mert ebben semmi propaganda nincsen. Ő is megmondta, és hihetünk neki. Kálmán Olga - mikor az átévén köpte a légy - egyenesen Assisi Szent Ferenchez hasonlította. Pápai Szent Böszme anya Ferenc :D http://www.kephost.com/image/SZPk Félelmetes ez az ember.
Akitlosz
2015. szeptember 13. 03:23
Mi van? Az idegenforgalmi adót a szállást igénybe vevő FIZETŐ vendég fizeti. Mindenki, bárki azt fogad be ingyen a lakásába, akit akar, ez után nem kell adót fizetni, nem képződik bevétel.
Dénia
2015. szeptember 12. 17:56
Mikor is vezették be amúgy, hogy adózni kell az adakozás után? Ja, hogy a Gyurcsány idején....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!